Index Vakbarát Hírportál

Lezárult egy korszak, így búcsúzott hivatalától az Orbán-kormány utolsó női minisztere

2023. július 31., hétfő 17:23

Büszkeséggel, köszönettel és örök hálával gondolok munkatársaimra – fogalmazott Varga Judit egyik utolsó Facebook-posztjában, amit még igazságügyi miniszterként tett ki.

„A mai nappal egy korszak véget ér. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt az Igazságügyi Minisztériumban megélt idő. Büszkeséggel, köszönettel és örök hálával gondolok munkatársaimra” – írta Facebook-posztjában Varga Judit, aki hétfő éjfélig még igazságügyi miniszter.

Bejegyzését úgy zárta, „holnap egy másik, kihívásokat és sikereket ígérő világ kezdődik el”.

Mint megírtuk, Varga Judit július 31-i határidővel mondott le az igazságügyi miniszteri posztról, utódja Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára lesz. Az új igazságügyi miniszter kedden tette le az esküt az Országgyűlésben, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel együtt.

Ezt követően Kövér László házelnök által benyújtott javaslat alapján augusztus 1-jei hatállyal megválasztják Varga Juditot az Európai Ügyek Bizottságának elnökévé.

Holnaptól nem lesz női miniszter

Hétfőn Novák Katalin a közösségi médiában búcsúzott kollégájától, valamint megragadta az alkalmat arra is, hogy felhívja a figyelmet a női politikusok fontosságára.

Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak. Köszönet Varga Juditnak a szolgálatért, erőt, kitartást a folytatáshoz neki és utódainak is! A nőkre is szükség van a magyar közéletben

olvasható az államfő bejegyzésében.

Rovatok