Index Vakbarát Hírportál

Nagy István szerint nyerésre áll az agrár-felsőoktatás

2023. augusztus 1., kedd 13:18

Nagy István agrárminiszter elmondása szerint a legtöbben agrár témájú felsőoktatásba jelentkeztek, szám szerint 4764-en tudták idén elképzelni magukat ezen a területen, akik közül majdnem mindenki megkezdheti tanulmányait szeptembertől. Ez 28 százalékos növekedést jelent az előző évekhez képest.

Nagy István arra emlékeztetett, stratégiai ágazattá vált a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Hangsúlyozta, a biztonságos élelmiszer-ellátás nemzetbiztonsági kérdés is. Ezért

a jövő szakembereinek a felsőoktatásban megszerzett tudással kell megtalálniuk a 21. század kihívásaira a megfelelő válaszokat.

Ehhez erős agrár-felsőoktatásra és az ezzel szorosan együttműködő kutatási háttérre van szükség – vélekedett.

Elmondása szerint a cél, hogy az agrár-felsőoktatás a piaci szereplőkkel szorosan együttműködve, igényeikhez igazodva versenyképes tudással vértezze fel a hallgatókat. Ehhez kiváló lehetőséget teremt a duális képzési forma, mely az agrár-felsőoktatásba jelentkezett hallgatók körében is egyre népszerűbb.

Versenyképes tudás nélkül ugyanis nincs versenyképes agrárium. Jó látni, hogy ezt egyre többen ismerik fel

– tette hozzá az agrárminiszter.

Azt is örömteli látni, hogy a diákok agrár-felsőoktatásba vetett bizalma folyamatosan növekszik – fűzte hozzá a tárcavezető.

Nagy István hangsúlyozta, ma Magyarországon a diákok nyolc felsőoktatási intézmény közül választhatnak, ha agrár-felsőoktatási tanulmányokat szeretnének folytatni. Így minden olyan diák, aki az agráriumban akar továbbtanulni, megtalálhatja a számára testhezálló szakot és felsőoktatási intézményt. Az agrár-felsőoktatás nyitottsága, illetve az itt tanulható alap-, mester- és osztatlan képzésekben a hallgatók egyre inkább biztos tudást, egzisztenciális lehetőséget, hosszú távú perspektívát látnak.

Ezt a folyamatot jól jelzi, hogy például a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen a felvett hallgatók száma 32 százalékkal, míg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karára felvett hallgatók létszáma összesen 36 százalékkal növekedett.

Kiemelte, az elmúlt évek tapasztalata alapján azt mondhatjuk, jó úton jár az agrár-felsőoktatás. A megkezdett utat folytatnunk kell, hiszen a cél, hogy a magyar agrárium számára biztosítsuk a középfokú szakképzésen át a felsőoktatásig a megfelelő szakember utánpótlást – hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette, ehhez minden támogatásra szükség van, hiszen közös érdekünk a hosszú távú biztonságos élelmiszer-előállítás biztosítása, mely jól képzett szakemberek nélkül nem megvalósítható.

Rovatok