Index Vakbarát Hírportál

Csaknem 13 milliárdot költünk az idei augusztus 20-i ünnepségekre

2023. augusztus 1., kedd 13:03

Az idei büdzsé 25 százalékkal nagyobb, mint a 2022-es volt. A Népszava szerint ez jelentősen meghaladja a 15-20 százalékos infláció mértékét.

A Magyar Államkincstár adatai szerint az idén 12,88 milliárd forintot költhet a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. az augusztus 20-i ünnepségek szervezésére. A tavalyi 10,3 milliárd forintos büdzséhez képest 25 százalékos a költségnövekedés – írja a Népszava. A cikk írója megjegyzi, hogy ez a szám jelentősen meghaladja a 15-20 százalékos infláció mértékét.

Európa legnagyobb tűzijátéka

A lap szerint a kormány tavaly is „Európa legnagyobb tűzijátékát” rendelte meg. Az előzetes tervek szerint ez idén is így lesz, bár az idei elképzelésekről és tervekről egyelőre nem érkezett semmilyen hivatalos tájékoztatás.

Tavaly a 10,3 milliárd forintos költségvetésből a tűzijáték-szervezésre 3,2 milliárd forint ment el, míg a kísérő rendezvények költségei 4,5 milliárd forintra rúgtak, ezen felül a médiára 1,95 milliárd forintot költöttek

– derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból.

A költségvetési támogatások lekérdezhetők a Magyar Államkincstár új és nyilvános adatbázisának, a Közpénzügyi Portál adataiból. Itt egyelőre nem részletezik az idei költségeket. „Az utóbbi években az a költségvetési gyakorlat terjedt el, hogy a költségvetési törvényben a honatyák nem mondják meg, hogy milyen programra mennyit költhet a kormány, hanem hatalmas támogatási zsebeket kapnak az adott minisztériumok” – fogalmaz a Népszava.

Karate-világbajnokság és Demográfia Csúcs

A Közpénzügyi Portálból szerint az idei államalapítási ünnepségek támogatási szerződését június közepén írta alá Lenkei Mirtill, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) elnöke, a kifizetés pedig a Rogán Antal felügyelete alatt lévő Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt nemzeti sport- és állami rendezvényének költségvetési előirányzatáról történik.

A kiadási soron 60,5 milliárd forint elkölthető pénz van, amiből idén a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. eddig 20,6 milliárd forintos támogatást kapott.

Ebből a keretösszegből 2 milliárdot kap a 2023-as budapesti karate-vb, valamint a szeptemberi V. Demográfia Csúcs. A rendezvény – a Közpénzügyi Portál szerint – a szervezésre 5,2 milliárd forintot költhet el.

Rovatok