Index Vakbarát Hírportál

Az állam veszi meg a Hős utcai lakásokat

2023. augusztus 1., kedd 11:46

A kerület fideszes polgármestere történelmi döntésnek nevezte, a kőbányai képviselő-testület szerint évtizedes problémától szabadulnak meg, a szegregátum végleges felszámolása pedig állami feladattá válik.

Egymilliárd forintot fizet az állam a Hős utcai lakásokért – írja a Népszava. A telep helyén Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti központját akarják felépíteni. Az önkormányzattól kétszázötvennégy lakást vásárol meg az állam.

Az előterjesztés indoklása szerint a kőbányai önkormányzat annak érdekében, hogy elősegítse a Terrorelhárítási Központ (TEK) új műveleti komplexumának megvalósítását, részben eladja, részben ingyen átadja a magyar államnak a Hős utcai szegregátum háromszáztizenhét ingatlanából önkormányzati tulajdonba került kétszázötvennégy lakást.

Az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. járt el. A tárgyalások idén februárban kezdődtek, nyárra sikerült megállapodni. 

A TEK régóta tervezett beruházásáról még 2020-ban döntött a kormány, de az abban szereplő határidő már régen lejárt. A kormány azonban idén ismét megerősítette a beruházásra vonatkozó szándékát. 

Az állam százhatvanhat eredetileg is önkormányzati tulajdonban lévő lakásért több mint egymilliárd forintot fizet most a kőbányai önkormányzatnak, míg az állami támogatásból korábban megvásárolt 88 ingatlant ingyen adja át a kerület.

Rovatok