Index Vakbarát Hírportál

Véget ér az árstop, helyette kék plakátok hirdetik az infláció elleni küzdelmet

2023. augusztus 1., kedd 08:56

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő keddi videóüzenetében tájékoztatott a kormány legújabb döntéseiről az inflációt és az élelmiszerárakat illetően. A szóvivő elmondta, a kormány célja továbbra is a családok és a nyugdíjasok védelme.

Ahogy erről már korábban írtunk, július végével ki lehet vezetni az élelmiszerárstopot, ugyanis „sikeresen beteljesítette küldetését” az intézkedés. 

Szentkirályi Alexandra a Magyarország Kormánya Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében megemlítette, hogy az árstop eltörlésének nem kell nyugtalanságot okoznia a lakosságban, ugyanis a júniusban bevezetett élelmiszerár-kedvezmények továbbra is megmaradnak. Sőt,

emelkedni fognak és a kedvezményes élelmiszerek listája is bővülni fog.

Augusztustól már 15 százalékos árkedvezménnyel fogadják vásárlóikat az élelmiszerüzletek. Az alapvető élelmiszereken kívül csatlakozik a kedvezményes áruk közé a

A kormányszóvivő szerint az árleszállítás jelentős terhet vesz le a családok és a nyugdíjasok válláról, valamint az infláció további csökkenéséhez is hozzájárul.

A kormány továbbra is fő céljának tekinti a családok védelmét a háború és a brüsszeli szankciók okozta hatalmas inflációtól

– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Az élelmiszerárstopot másfél év után vezetik ki, amit a szomszédban zajló háború kitörésének következtében vezettek be. 

Mától ez a plakát hirdeti a háborús élelmiszerár-infláció elleni küzdelmet

Augusztus elsejével véget ért az árstop a élelmiszerboltokban, helyette rendszeres 15 százalékos akciók lépnek életbe. Hétfőn éjjel jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb száma, amelyben Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elrendelte, hogy az élelmiszerboltoknak egy kék plakáton kell hirdetniük a háborús élelmiszerár-infláció elleni küzdelmet.

A rendelet a nagyobb élelmiszerboltokat arra kötelezi, hogy rendszeres, 15 százalékos akciókat hirdessenek több kiemelt kategóriában.

Ezek olyan termékeket is érinthetnek, amelyek korábban árstoposak voltak: például baromfi-, marha- és sertéshús, tejtermékek, pékáruk, tészta, liszt és cukor.

Rovatok