Index Vakbarát Hírportál

Kifosztotta és halálra verte alkalmi partnerét a budapesti férfi

2023. augusztus 1., kedd 09:28

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 48 éves férfival szemben, aki a számára szexuális szolgáltatást nyújtó másik férfival összeveszett, majd halálra verte és kifosztotta.

A vádirat szerint a vádlott egy, az azonos neműekhez vonzódók részére létrehozott párkereső oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki pénzért kínált szexuális szolgáltatást az erre igényt tartóknak.

A két férfi 2021. január 14-én az esti órákban szexuális szolgáltatás igénybevétele céljából találkozót beszélt meg egy XI. kerületi lakásba. A sértett – miután amfetamint fogyasztott – taxival indult a helyszínre, és közben üzeneteket váltott a saját élettársával és élettársa nővérével, akik tudtak arról hova és milyen célból megy. A sértett nem töltött sok időt a XI. kerületi lakásban, amikor éjfél után a két férfi közelebbről meg nem határozható okból konfliktusba került, amely hatására a vádlott a lakásban a sértettet bántalmazni kezdte, amit – miután onnan a megtámadott kimenekült – az udvaron folytatott.

A bántalmazás hatására az áldozat végül a földre került, az elkövető pedig kihasználva magatehetetlenségét, leszedte az arany nyakláncát a rajta lévő medállal, valamint elvette tőle a szexuális szolgáltatással kapcsolatban korábban részére átadott pénzösszeget. 

A bántalmazás kezdetén a sértett még fel tudta hívni telefonon élettársát, akivel azonban már nem tudott beszélni. A bántalmazásra utaló hangokat és az áldozat segélykérő kiáltásait hallva az élettársa azonnal tárcsázta az általános segélyhívó számot, majd nővérével a helyszínre indultak.

A sértett az életveszélyes verés és a korábban elfogyasztott amfetamin miatt kialakult agyvizenyő együttes hatására életét vesztette, hiába kísérelték meg a mentők a szakszerű újjáélesztését.

A Fővárosi Főügyészség a 48 éves férfit emberölés és kifosztás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vádlott korábban letartóztatásban volt egy évet, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok