Index Vakbarát Hírportál

Lázár János feladatot kapott: leállított vidéki projekteket indít újra a kormány

2023. augusztus 1., kedd 16:18

A kormány 24 – korábban leállított – projektet indított újra. A következő három évben kell előkészíteni és megvalósítani a projekteket.

Bár tavaly nyáron Lázár János állíttatta le az összes – még el nem kezdett – állami beruházást, egy a Magyar Közlönyben tegnapra datált kormányrendelet éppen az építési és közlekedési minisztert bízta meg 24 útépítési projekt reaktiválásával.

A hétfő esti kormányrendelet szerint a kabinet az elkövetkező 3 esztendőben 47,5 milliárd forintot biztosít a 24 útépítéssel kapcsolatos beruházás előkészítésére, majd 35 milliárd forintot tervez a a projektek megvalósításra.

A kormányrendelet felhívta az építési és közlekedési minisztert, hogy gondoskodjon a közútfejlesztési beruházások előkészítésének megkezdéséről.

24 vidéki közútfejlesztési projekt  

  1. Baja, déli elkerülő út előkészítése.
  2. Az M9 gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan a tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és a kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése.
  3. Az 51. sz. főút Baja déli elkerülő–országhatár közötti szakaszának 2 × 2 sávossá fejlesztésének előkészítése.
  4. Az M9 gyorsforgalmi út előkészítése az 51. sz. és 53. sz. főutak között, lekötéssel Tompáig előkészítése.
  5. A Berettyóújfalu–Békéscsaba közötti 2 × 2 sávos közúti kapcsolat fejlesztésének előkészítése.
  6. A Pápa keleti elkerülő Repülőtéri bekötő út körforgalmi csomópontja és a 832. sz. út közötti szakasz fejlesztésének előkészítése.
  7. Az M4 gyorsforgalmi út Karcag térségét érintő szakaszának, valamint a Karcag városát elkerülő új nyomvonalú útnak az előkészítése.
  8. Szolnok új tehermentesítő útjának előkészítése Szandaszőlős elkerüléssel.
  9. Kaposvár délkeleti iparterület megközelítésének előkészítése.
  10. A 8. és 82. sz. főút összekötésének előkészítése Gyulafirátót térségében.
  11. A 32. sz. főút négynyomúsításának előkészítése az M3 autópálya és Jászberény között.
  12. A 47. sz. főút Algyői Tisza-híd 2 × 2 sávra történő bővítésének előkészítése kerékpáros átvezetéssel.
  13. A 31. sz. főút, Budapest és Nagykáta közötti szakasza fejlesztésének előkészítése.
  14. Az M44 gyorsforgalmi út (Békéscsaba) – országhatár (Nagyszalonta) közötti szakasz előkészítése.
  15. A Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út előkészítése visszakötéssel a 87. sz. főútra.
  16. Az M86 Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése.
  17. Bük település és az M87 autóút közötti úthálózat fejlesztésének előkészítése.
  18. Békéscsaba, déli elkerülő út – 2×2 sávos emelt sebességű főúttá fejleszthető – előkészítése.
  19. A Pécs kelet-nyugati átjáró út fejlesztésének előkészítése.
  20. A Kaposvár–Szigetvár közúti összeköttetés előkészítése.
  21. A Tormásligetet elkerülő út előkészítése.
  22. Komárom város gazdaságfejlesztéséhez kapcsolódó – Komárom keleti elkerülő – infrastruktúra-fejlesztések előkészítése.
  23. A Mihályfát elkerülő út előkészítése.
  24. A Sárvár iparterületet elkerülő út előkészítése.

Rovatok