Index Vakbarát Hírportál

Jövőre már esküt kell tenniük a pályára frissen belépő pedagógusoknak

2023. augusztus 2., szerda 08:12

Az új pedagóguséletpálya-törvény végrehajtási rendelettervezete szerint jövőre esküt kell tenniük azoknak a tanároknak akik frissen diplomáztak az egyetemen. A részletekről a Belügyminisztérium tájékoztatta az Indexet.

2024. május 31-ét követően a pedagógus szakképesítést vagy szakképzettséggel rendelkező pedagógus csak akkor tölthet be pedagógus munkakört, ha felsőoktatási intézményben esküt tett. A döntés az eskütétel a jövő tanévtől a felsőoktatásban végzőkre vonatkozna – írja a Napi.hu az új pedagóguséletpálya-törvény végrehajtási rendeletének tervezete alapján.

A rendelettervezet nem tér ki a pedagógusok bérezésére vonatkozó részletszabályokra, egyedül a gyakornokok bére van egységesen bruttó 440 ezer forintban meghatározva, ami kedvezmények nélkül nettó 292 ezer forint.

A lap beszámolója szerint a rendeletben az is szerepel, hogy az általános iskolában a tizenhat óráig tartó délutáni foglalkozások közötti szünetek, valamint az étkezések időtartama alatt a tanulók felügyeletét a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy is elláthatja.

Mint írják, a rendelet hatálya kiterjed fenntartótól függetlenül a köznevelés területén működő munkáltatóra és annak fenntartójára, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állóra, az óraadóra és a vendégtanárra is. A végrehajtási rendeletet augusztus 8-iglehet véleményezni.

A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya az Index megkeresésére közölte: az eskütétel a jövő tanévtől a felsőoktatásban végzőkre vonatkozna, és valójában nem történne más, mint – hasonlóan számos más hivatás esetén – a pedagógus diplomája átvételekor hivatásának gyakorlására esküt tesz. A Belügyminisztérium úgy véli, ez erősítheti a pedagógus hivatás iránti elkötelezettséget.

A kormány szerint egyre vonzóbb a pedagóguspálya

A rekordmagas pedagógusfelvételi adatok is mutatják, hogy a pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára; az új pedagóguséletpálya-törvény növelte a pedagógushivatás iránti érdeklődést, a pedagóguspályának nőtt a presztízse és a vonzereje – nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Rétvári Bence közlése szerint az idén 18 845-en jelentkeztek pedagógusképzésre, közülük 10 514-en nyertek felvételt, 9674-en tanulhatnak állami ösztöndíjjal. Az utóbbi hat évben nem volt ilyen magas a felvettek száma, ráadásul a pótfelvételivel még tovább növekedhet ez a szám – jelezte.

Jó esélyeink vannak tehát arra, hogy a pedagógus-utánpótlás egyre nagyobb számú lesz a következő években. Nagy siker, hogy az utánpótlás tehát nem fogy, hanem idén 67 százalékkal emelkedett

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy „az egyik legnagyobb az emelkedés a tanító- és óvodapedagógus-képzésben, ahol megduplázódott a felvettek száma, de a tanárképzésre is közel harmadával kerültek be többen”.

Kitért arra: az új pedagóguséletpálya-törvény sokkal kedvezőbb a pályakezdőknek, mint a korábbi közalkalmazotti bértábla. Mivel az új életpályarendszerben teljesítménybér van, egy fiatalnak is van esélye magasabb fizetést elérni. Az új életpálya megszünteti a fiatal tanárokat kötelezően büntető bérezési elemeket – tette hozzá.

„Fontos, hogy az új pedagóguséletpálya-törvény megteremtette a nagyarányú pedagógusbér-emelés alapjait. Amennyiben az EU nem tartja tovább önkényesen vissza a Magyarországnak törvény szerint járó forrásokat, úgy több mint a kétszeresére nőhet az idei és jövő évi 10-10 százalékos béremelés. Ezzel öt év múlva, mire a most felvettek végezni fognak, egymillió forintos lesz a pedagógus-átlagfizetés” – mondta az államtitkár.

Rovatok