Index Vakbarát Hírportál

Tizenkét személyt fosztott meg állampolgárságától Novák Katalin

2023. augusztus 3., csütörtök 21:12

A Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint többeket is megfosztott nemrég magyar állampolgárságától Novák Katalin köztársasági elnök.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára Novák Katalin tizenkét embert megfosztott a magyar állampolgárságától.

A csütörtök esti Magyar Közlönyben olvasható indoklás szerint erre mind a tizenkét esetben azért került sor, mert ezt a jogszabályok megszegésével szerezték meg. Hatan közülük Ukrajna, míg hatan az egykori Szovjetunió területén születtek.

A köztársasági elnök az elmúlt időben több személyt is megfosztott a magyar állampolgárságától. Legutóbb három magyar és egy ukrán nevű személyt, akik az indoklás szerint a jogszabályok megszegésével szerezték meg az állampolgárságot. Az államfő tavaly ősszel szintén négy állampolgárságot vont vissza. 

Mint megírtuk, a magyar állampolgárság megszerzése az országok közötti utazás szempontjából kifejezetten csábító. A magyar útlevél  a világ 10 legerősebb utazási dokumentuma közé tartozik, azaz ennek birtokában rengeteg országba lehet vízummentesen beutazni. Nem véletlen, hogy hamisítják.

Legutóbb egy albán férfit hoztak vissza Londonból nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása után, aki már évek óta magyar útlevéllel élt a szigetországban.

Rovatok