Index Vakbarát Hírportál

Rémálomba illik, ahogy megáradt a Rába, nem sokon múlt a tragédia

2023. augusztus 5., szombat 16:06

Lakóházakat veszélyeztetett a Rába áradása a Vas vármegyei Csákánydoroszlón. A Dózsaligetben hat, árterületen épült lakóházat veszélyeztet az elmúlt napok intenzív esőzései miatt megáradt folyó, a lakóknak átmenetileg el kellett hagyniuk otthonaikat, Gasztonyban pedig a belvíz vett körbe öt ingatlant, amelyet homokzsákokkal védenek – közölte honlapján a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton.

A tájékoztatás szerint pénteken több esetben riasztották a tűzoltókat patakokon kialakult villámárvizek miatt, Szombathelyen, Kenézen, Vasváron, valamint több, Körmend és Szentgotthárd környéki településen az utcáról és a mezőgazdasági területekről a házak udvarába, garázsokba és pincékbe beáramló esővíz okozott gondot. 

A vihar tombolását és következményeit az Index is nyomon követi, szombat hajnal óta már több mint kétezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez az okozott károk miatt.

Az MTI-hez eljuttatott írásban közölték, Magyarnádalján a Csencsi-patak vízszintjének növekedése miatt a közeli házak kerültek veszélybe, Szentgotthárdon pedig több lakóingatlan pincéjében 20-30, helyenként 40 centiméteren gyülemlett fel az esővíz, amit kiszivattyúztak.

Házakat vett körbe az árvíz

Felsőszölnökön árkokban és garázsban jelentett problémát az összegyűlt csapadékvíz,

Körmenden egy családi házat kellett megvédeni a vízbetöréstől.

Felsorolásuk szerint Szentgotthárdon a Rába hétvégi házakat vett körbe, itt egy lakót a tűzoltók kishajó segítségével vittek ki a szárazföldre. Hozzáfűzték, hogy Körmenden és Szentgotthárdon összesen több mint kétezer homokzsákot használtak fel a lakóingatlanok megvédéséhez.

A katasztrófavédelem beszámolója szerint a Rába áradása miatt több őrségi bekötőutat is le kellett zárni, a térségben közlekedőket arra kérik, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak.

A Nyugat-dunántúli Vízügy Igazgatóság tájékoztatása szerint a Rába vízszintje szombat hajnalban 476 centiméteres vízállásnál tetőzött. Körmendnél reggel 387 centimétert mértek,

a tetőzést itt 500-510 centimétert meghaladó vízállással vasárnap reggelre várják, ami miatt a szakemberek szerint a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelésére lesz szükség a folyószakaszon.

A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint árvíz miatt teljes szélességében lezárták a Kemenestaródfa–Vasalja, PinkamindszentMoschendorf (Ausztria), PinkaminszentSrem (Ausztria), RátótRábagyarmat, VasszentmihályCsörötnek, Szakonyfalu bekötőutat, a Magyarszombatfa–Csákánydoroszló, Csákánydoroszló–Nádas közötti alsórendű utakat, valamint a Felsőmarác bekötőutat is.

Rovatok