Index Vakbarát Hírportál

Dél felől újabb heves zivatarok érkeznek, kiadták a legmagasabb fokozatú riasztást

2023. augusztus 5., szombat 15:16

Figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Magyarország területére vasárnap éjfélig, emellett másodfokú riasztás is érvényben van több járásban.

Ha önnek is van fotója a szombati viharokról, küldje be az indexugyelet@mail.index.hu  címre!

Előreláthatóan vasárnap reggelig a Dunántúl nagyobb részén nyugat felől lassan stabilizálódik a légkör, ezért ezen időszakban Nyugat-Magyarországon a legkisebb az esély dörgésre, villámlásra.

A Duna vonalában, illetve attól keletre azonban szombat délutántól ismét egyre nagyobb számban alakulnak ki – délről észak, északkelet felé haladó – zivatarok, heves zivatarok, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek.

Kiterjedt zivatartevékenység valószínű újra, amely az éjszaka folyamán várhatóan fokozatosan átterjed az északkeleti tájakra is. A zivatarokat viharos széllökés (jellemzően 60-90 kilométer/óra), jégeső és felhőszakadás kísérheti – közölte a met.hu.

A heves zivatarok környezetében károkozó szélroham (90-110 kilométer/óránál erősebb) és nagyobb méretű jég is előfordulhat.

Komolyabb felhőszakadás, illetve domborzattól függően villámárvíz is kialakulhat a délutáni, valamint az éjszakai órákban.

Erre a legnagyobb esély a középső tájakon, valamint az Északi-középhegység térségében mutatkozik. Lehetnek olyan területek, ahol a havi országos átlagos csapadékmennyiségnél is több hullhat 24 óra alatt.

Kiadták a piros fokozatú riasztást

A meteorológiai szolgálat folyamatosan frissülő veszélyjelzésében korábban azt írta, hogy szombaton elsősorban a nap második felében ismét van esély a legmagasabb szintű, piros fokozatnak megfelelő zivatarok előfordulására. Ezt végül több dél-alföldi járásra ki is adták nem sokkal négy óra előtt.

Vasárnap reggel, délelőtt a kiterjedtebb zivatartevékenység súlypontja egyre inkább az északkeleti területekre tevődik át, főként Borsodban, Szabolcsban még előfordulhat akár hevesebb zivatar is erősen viharos széllökések (90 kilométer/óránál is nagyobb), felhőszakadás (25-40 millimétert is meghaladó) kíséretében, esetleg jégeső is lehet. 

A Nyugat-Dunántúlon zivatartól függetlenül ma és holnap is összegyűlhet tartós esőből lokálisan 20 millimétert meghaladó csapadékmennyiség.

Hatalmas pusztítást okozott a vihar

pénteki vihar  miatt 182 beavatkozásra volt szükség. Péntek reggel Vas vármegyét és Budapestet, délután pedig Hajdú-Bihar vármegyét érintette leginkább a vihar. Vas vármegyében Jákon, Szakonyfaluban és Szentgotthárdon homokzsákokkal kellett védekezni a villámárvizek ellen.

Az internetet pedig ellepték a pusztító viharról készült videók, történetek. Volt, aki egyenesen azt állította, hogy a tegnapihoz hasonló viharral még nem találkozott sohasem a budapesti XVIII. kerületben. A viharról készült egy videó is, amelynek elején egy hatalmas villanás látható, amit a felvétel készítője nem tudott hová tenni, így a Facebook-felhasználókhoz fordult segítségért.

De a X. kerületben is óriási villámok világították be az eget az éjjeli viharban. Az esetről felvétel is készült. A közösségi oldalakon azt írták, hogy Zuglóban is hasonló jelenségeket tapasztaltak.

A IX. kerületben a Bakáts tér környékén pedig videófelvételek készültek arról, ahogyan már a vízelvezető is okádja magából a vizet egy társasház belső udvarára a felhőszakadás miatt.

A délutáni órákban állhat helyre a MÁV menetrendje

A menetrendszerű vonatközlekedés a szombat délutáni órákban állhat helyre Budapest–Miskolc között, illetve az egri vonalon, ahol a vihar miatt korábban 60-180 perces késések is előfordultak – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A közlemény szerint a Budapest–Miskolc-vonalon már csökkennek a késések, és az InterCity-, valamint az InterRégió-vonatokat is minél előbb szeretnék visszahelyezni a menetrendbe.     

A gödöllői S80-as vonatok elindulnak a Keleti pályaudvarról, illetve Gödöllőről is újraindulnak fokozatosan az S80-as vonatok.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

(Borítókép:  Víz borít egy utcát a főváros teljes területét érintő éjszakai vihar után a XIX. kerületben 2023. augusztus 5-re virradóan. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Rovatok