Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás: A baloldal hazudik – de ebben semmi új nincsen

2023. augusztus 5., szombat 13:15

Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyminisztérium kétoldali kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán úgy fogalmazott, a dollárbaloldalnak és a dollármédiának csak a lóvé a fontos.

Menczer Tamás a bejegyzésben azt írta, a „dollárosok” folyamatosan azt hazudják, hogy az Oroszországgal kötött gázszerződés szükségtelen és drága.

Arról, hogy „Gyurcsány úr új csodafegyvere”, Kocsis-Cake Olivio azt mondta, az orosz gázt el kell zárni, az államtitkár úgy vélekedett,

a baloldal hagyná, hogy megfagyjunk.

Rámutatott: a magyarországi éves gázfelhasználás 85 százaléka orosz gáz, és ez a mennyiség belátható időn belül nem pótolható.

Vagyis orosz gáz nélkül Magyarország megfagy, a lakásokban nincs fűtés, az ipar leáll, a munkahelyek megszűnnek.

Az orosz gáz tehát az ellátásbiztonságot, energiabiztonságot jelenti – emelte ki Menczer Tamás. Az államtitkár „elképesztő felismerésnek” nevezte a „dollárbaloldal és a dollármédia” állítását arról, hogy a gáz drága. Hozzátette,

a gáz azért drága, mert van egy háború, és van egy káros brüsszeli szankciós politika, amely az orosz energiaforrásokat kiszorítja Európából.

Úgy fogalmazott, ha a baloldal valóban radikális árcsökkenést akar, álljon a béke mellé, és lépjen fel a káros szankciók ellen, ahogy az Orbán-kormány teszi. Sajnos a baloldal ezzel szemben háborúpárti.

Menczer Tamás fontosnak nevezte, hogy az oroszokkal kötött megállapodás fényévekkel kedvezőbb annál a szerződésnél, amelyet korábban a baloldal kötött. Tehát ha „a baloldali kollégák” rossz megállapodást akarnak látni, vegyék kezükbe azt, amelyet ők kötöttek az oroszokkal – jegyezte meg.

Tévedésnek és hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy Magyarország az oroszoktól vásárol gázt, „ha a fene fenét eszik is”.

Ezzel szemben a baloldal volt az, aki csak az oroszoktól vett gázt

– közölte az államtitkár.

Tájékoztatása szerint a baloldal idején ugyanis csak az oroszokkal volt hosszú távú megállapodása Magyarországnak, most azonban van Horvátországban a Shell-lel is. A „balosok” idején semmilyen, gázbeszerzéshez szükséges infrastruktúra nem volt, most viszont bármilyen irányból képes az ország gázt vásárolni.

Van is már megállapodás Azerbajdzsánnal, és vizsgálják a további, katari, törökországi, romániai lehetőségeket is – írta a bejegyzésben.

Menczer Tamás összegzésként hangsúlyozta: az orosz gáz a biztonságot jelenti, és aki árcsökkenést akar, álljon a béke mellé.

A baloldal hazudik – de ebben semmi új nincsen

 – zárta sorait az államtitkár.

Rovatok