Index Vakbarát Hírportál

Életükben először juthattak el állami gondozásban élő gyermekek a Balatonhoz

2023. augusztus 5., szombat 11:07

A Baranya Vármegyei Gyermekvédelmi Központ és a Tihanyi Hajósegylet közös kezdeményezéséből születhetett meg az állami gondozásban élő gyerekek legszebb napja. Sokan életükben először láthatták a Balatont, és önkéntesek segítségével még vitorlázni is eljutottak a kicsik.

Három órás út vezetett Baranyától a Balatonig, de a gyerekek arcán mégsem a fáradtság hanem inkább az izgalom volt fellelhető – írja az ATV.

A kezdeményezés célja mindössze az volt, hogy mosolyt csaljanak a gyerekek arcára. Ez sikerült is, minden gyermek izgatottan várta a nap történéseit, akadtak akik kívülről tudták a programot.

Hajókázunk, fogunk fürdeni, meg hotdog lesz és nem kell korán lefeküdni, például 8-kor

– sorolta az egyik kisfiú, Boti. A gyermekek balatoni csodanapjuk során a Sirocco, 80 éves hajót is kipróbálhatták, majd egy karbonszálas vitorláson is utazhattak.

 A kicsik mind gyermek- vagy lakásotthonokból érkeztek, ahová azért kerültek, mert szüleik valamilyen formában elhanyagolták őket. Sinkó Szilárd, a Baranya Vármegyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezető-helyettese úgy fogalmazott,

az elhanyagolás egyik formája az, ha az étkeztetésükről, az egészségügyi ellátásuktól, oktatásukról nem gondoskodnak, egy súlyosabb forma viszont, amikor bántják a gyerekeket.

A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy a gyermekeknek ezek életre szóló traumákat okoztak, és később ezek akár viselkedésükben vagy tanulási nehézségek formájában is megmutatkozhatnak. Mindössze azért, mert nem kaptak elég szeretet szüleiktől.

Fischerné Trombitás Kinga a Baranya Vármegyei Gyermekvédelmi Központ szakmai vezetője a pozitív pszichológia hatásait és hatékonyságát emelte ki nyilatkozatában. Azt mondta,

Hiszek a pozitív pszichológiában, tehát minél jobbat és minél többet mutatunk meg nekik, szerintem az ő érdeklődésük is azáltal nyílik, és ezáltal igénye lesz arra, hogy szeretne mondjuk egy ilyen környezetben élni, tehát ez egy személyiségfejlődést, egy közösségfejlesztést is biztosít.

A különleges élmény mégis gazdagíthatta a gyerekeket nem csak a nem mindennapi helyszín, hanem kedvenc nevelőik részvétele miatt is.

Rovatok