Index Vakbarát Hírportál

Több változásra is számítania kell annak, aki vonattal utazna Szlovéniába

2023. augusztus 6., vasárnap 21:49

Változásokra kell számítaniuk a vonattal Szlovéniába utazóknak az országot sújtó heves esőzések és áradások miatt – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.

A szlovén vasút tájékoztatása szerint valamennyi nemzetközi vonat közlekedik, a Celje–Ljubljana szakaszon részben vagy végig pótlóbuszok szállítják az utasokat – olvasható a mavcsoport.hu oldalon.

Esetenként Hódoson és/vagy Mariborban másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak – írták, megjegyezve: jelentősen megnő az eljutási idő minden viszonylaton.

A Citadella nemzetközi nappali vonat jellemzően Budapest–Celje között közlekedik, onnan pótlóbusszal kell utazni.

Az Istria nemzetközi éjszakai vonat egyik szerelvénye Ljubljanában maradt, így Koper/Rijeka–Ljubljana között közlekedik. A másik vonatszerelvény Budapest és Hódos–Maribor–Celje között jár a helyzettől függően – tájékoztattak.

„A háló- vagy fekvőkocsiba jegyet váltott utasoknak arra kell számítaniuk, hogy nem tudják a megváltott szolgáltatásnak megfelelően végigutazni az éjszakát” – hívták fel a figyelmet. Kerékpárszállítás a pótlóbuszok miatt nem lehetséges” – olvasható a közleményben.

Mint  arról beszámoltunk , nemcsak Magyarországon, hanem délnyugati szomszédunknál, Szlovéniában is igen kemény viharok csaptak le a hétvégén. A megnőtt csapadékmennyiség miatt a folyók kiáradtak, és árvizet okozva hidakat és utakat tettek tönkre.

Ráadásul a vihar halálos áldozatokkal is járt. A szlovén állam közlése szerint a pénteki nap folyamán hárman vesztették életüket a természeti katasztrófában, sajtóhírek szerint pedig szombaton szintén valaki életét veszthette – utóbbit a szlovén rendőrség még nem erősítette meg.

Rovatok