Index Vakbarát Hírportál

Nem volt pénze jégkására, bánatában világgá ment a táborból elkóborolt ötéves Noel

2023. augusztus 7., hétfő 12:52

Nem volt pénze jégkására, ezért a lovastáborból világgá ment az ötéves Noel. Az elkóborolt kisfiút az úton bandukolva a járőrkocsiból vette észre Gaál Szabolcs törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Komáromi Rendőrőrs baleseti és bűnügyi vizsgálója.

Gaál Szabolcs törzszászlós július 27-én helyszíni megtekintést végzett a kollégákkal, majd miután befejezték, a többiek a kisgéphajóval további szolgálatot láttak el, ő viszont a szolgálati autóval visszaindult a rendőrőrsre. Abda települést elhagyva, az út szélén egyből feltűnt neki az egyedül sétáló kisfiú. Megfordult a járőrkocsival, majd megállt mellette – írja a Zsaru Magazin.

A kicsi sírt, és az anyukáját kereste. Mondtam neki, nem kell félnie, nem lesz baj. Megkérdeztem a nevét, hogy hány éves, mire elárulta, hogy Noelnek hívják, és ötéves. Kézen fogtam, és mondtam neki, hogy jöjjön velem, segítek megkeresni az anyukáját. Ezután beültettem a rendőrautóba, és elindultunk. Útközben megtudtam tőle, hogy egy lovastáborban volt, onnan jött el

– mesélte a törzszászlós.

A beszámoló szerint Gaál Szabolcs a környéket nem ismerte annyira, ezért megállt egy benzinkútnál, hogy megkérdezze, merre van a tábor. Miután útba igazították, elindult a kisfiúval.

„A kisfiú a kocsiban egyre jobban feloldódott, és amikor meglátta az ismerős utat, ami a táborba vezetett, felcsillant a szeme. Örömmel újságolta, hogy jó irányba megyünk” – tette hozzá Gaál Szabolcs.

Elmondása szerint a tábort autóval nem lehetett megközelíteni, ezért leparkoltak, és gyalog sétáltak be. Noel kézen fogva vezette a rendőrt, aki megkereste a tábor vezetőjét, hogy átadja neki a kisfiút.

A táborvezető közölte, tudták, hogy eltűnt Noel, az idősebb gyerekek már keresték. Azonban sem a szülőket, sem pedig a rendőrséget még nem értesítették az esetről.

A táborban az is kiderült, hogy aznap jégkását kínáltak a gyerekeknek, de a kis Noelnél nem volt elég pénz. Annyira a szívére vette, hogy nem tudott venni belőle, hogy elindult világgá, és útközben eltévedt. A kisfiú a tábortól csaknem 4 kilométert gyalogolt, mire megtalálta Gaál Szabolcs.

Az édesanyát a törzszászlós értesítette az esetről. A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy történt-e kiskorú veszélyeztetése a tábor vezetői részéről – tették hozzá.

Rovatok