Index Vakbarát Hírportál

Tetőznek a folyók, de még napokig veszélyes marad a helyzet

2023. augusztus 8., kedd 12:52

Települést szakított el a külvilágtól, tizenegy ember otthona vált lakhatatlanná, és több mint hétezer segélykérés érkezett a katasztrófavédelemhez a hétvégi vihar után. A kormány 2,6 milliárd forintos vis maior alapot nyit meg az önkormányzatok számára.

Vihar tarolta le az ország egy részét szombat hajnalban, ami után a kárérték elérheti akár a több milliárd forintot is a biztosítók közlése szerint. Az eseményekkel kapcsolatban a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót minden érintett szerv kedd délelőtt.

Rétvári Bence államtitkár bejelentette, hogy megnyitnak az önkormányzatok számára egy 2,6 milliárd forint értékű vis maior alapot, a települések itt adhatják le a kártérítési igényeiket, amivel helyreállíthatják a hétvégi vihar okozta károkat. 

Rétvári Bence hozzátette, hogy a kár keletkezésétől számított hét nap áll rendelkezésükre a településeknek az igény bejelentésére.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy vele egyeztetett Orbán Viktor a helyzet súlyosságát illetően. 

A főispánok óráról órára figyelemmel követték a történteket, de nem volt szükség védelmi bizottság összehívására.

Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója pontos számokkal szolgált a hétvégi mentéseket illetően, e szerint:

A legtöbb alkalommal fakidőlés, vízbetörés miatt keresték a katasztrófavédelmet, de az ő közreműködésükkel dolgoztak az áramszolgáltatók is.

Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a 112-es segélyhívó telefonszámra naponta átlagosan 14-15 ezer hívás érkezik, amiből mindössze 40 százalék valódi segítségkérés. Múlt szombaton viszont 23 ezer alkalommal tárcsázták a segélyhívót, és 12 ezer valós hívás volt mögöttük.

A rendőrség legtöbbször a forgalmat zárta le az autósok elől, amennyiben az időjárás miatt járhatatlanná váltak az utak. Ők keresték fel azokat az autósokat, akiknek veszélyes helyen állt az autójuk, és járőröztek az áram nélkül maradt településeken. 

A rendőrfőkapitány-helyettes beszámolója szerint egy Vas vármegyei települést, Szakonyt zárta el a külvilágtól 24 órára egy vízátfolyás. Egy másik településen, a borsodi Sajógalgócon is hasonló helyzet alakult ki, ám ide még földúton el lehetett jutni.

A viharos időszak után két folyó is magasan tetőzött, a Dráva és a Mura is pár centire volt a rekordtól. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója közlése szerint viszont csütörtökön este fog tetőzni a vízállás, és még utána is lesz dolguk a vízügy munkatársainak.

A korábbi árvizek miatt a folyók körüli védelmet fejlesztették, de Láng István tájékoztatása alapján 50 ezer homokzsákkal és lezárt zsilipekkel igyekeznek védeni a környék településeit.

(Borítókép: A Sajó áradása Putnok közelében 2023. augusztus 8-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok