Index Vakbarát Hírportál

Sűrűbben jár a H5-ös HÉV a Sziget Fesztivál alatt

2023. augusztus 8., kedd 15:42

A Sziget Fesztivál ideje alatt – augusztus 10-től 16-ig – napközben sűrűbben jár a H5-ös HÉV, éjszaka pedig a belváros felé Aquincumtól 10 percenként, a Batthyány tértől Szentendrére óránként indul – közölte a MÁV-Volán-csoport kedden az MTI-vel.

Mint írták, Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseményére a H5-ös HÉV-vel lehet a leggyorsabban eljutni, hiszen annak Filatorigát megállója a K-hídnál található főbejárattól mindössze néhány perc sétára található.

Felhívták a figyelmet arra, hogy „mivel a gyalogos útvonalak a korábbi évekhez képest megváltoztak és a HÉV Szentlélek téri megállója közelében lévő H-hídi bejáraton gyalogosok és kerékpárosok már nem mehetnek be a Szigetre, így HÉV-vel érkezve mindenképp Filatorigátnál érdemes leszállni”.

A fesztivál idején hétköznap irányonként 188 vonat érkezik Filatorigát megállóhelyre; egy tömött, hatkocsis HÉV-szerelvényen akár 700-800 ember is utazhat egyszerre, csomagokkal, hátizsákkal, kempingfelszereléssel – írták.

A közlemény szerint a menetrendi sűrítés augusztus 10-én 8 órakor kezdődik, és augusztus 16-án 14 óráig tart. A reggeli és a délutáni csúcsidőben 6 perces, a csúcson kívül pedig 6-7 perces követés lesz a Budapesten belüli szakaszon – tették hozzá.

A legforgalmasabb pontokon a MÁV-HÉV munkatársai folyamatosan felügyelik az utasperonok biztonságát, és segítenek a tájékozódásban is.

A H5-ös HÉV Budapesten belüli szakaszán (a Batthyány tér és Békásmegyer között) budapesti jegyekkel és bérletekkel, valamint a rendezvényhez kapcsolódó, Budapesten belül korlátlan közösségi közlekedést biztosító Sziget CityPass by Budapest Card kártyával lehet utazni.

A főváros határán kívüli szakaszra (Békásmegyer–Szentendre) a MÁV mobilalkalmazással, valamint a MÁV-Start és a Budapesti Közlekedési Központ értékesítési pontjain lehet menetjegyet váltani.

A MÁV-HÉV Zrt. kéri, hogy a várható nagy tömegre tekintettel mindenki fokozott óvatossággal és türelemmel közlekedjen augusztus 10-16. között.

A Sziget Fesztivált augusztus 10. és 15. között rendezik Budapesten, a Hajógyári-szigeten. Az eseményt az Index is kiemelten figyeli.

Rovatok