Index Vakbarát Hírportál

Flexszel estek neki a balatoni stégeknek

2023. augusztus 9., szerda 08:32

Balatonmáriafürdőn a vízügy munkatársai már nekiláttak a balatoni illegális stégek elbontásának. Flexszel vágják le a stégek kapuit.

Galácz György a HírBalatonnak azt mondta, hogy már 33 éve dolgozik a település élén alpolgármesterként, majd polgármesterként, de eddig egyetlen hatóság sem tett érdemi lépéseket az illegális stégek felszámolásáért, ezért azok egyre szaporodtak.

Csak üdvözölni tudom, hogy a vízügy, amelyik nem is hatóság, nem tűr tovább

– mondta Galácz György, aki megerősítette a lap értesülését, miszerint lakossági bejelentések nyomán megjelentek a vízügy emberei, szedik le a kapukat a stégekről, és megkezdték több illegális bejáró elbontását is a tóparton.

Balatonfenyves határától kezdve, nyugatra haladva, egyelőre csak az állami tulajdonú partszakaszokon végzik a munkát

– tette hozzá.

A polgármester tudomása szerint, ahol szerepel név az engedély nélküli stégeken, ott a tulajdonosokat megpróbálják elérni, hogy maguk bontsák el, számolják fel a bejárókat, vagy ha van rá lehetőség, szerezzenek rá engedélyt.

Különben ki kell fizetniük az elbontatást, ami több százezer forint is lehet.

Az önkormányzat felmérése szerint Balatonmáriafürdő mintegy 7-8 kilométeres partszakaszán már 120 illegális bejáróstég található.

Gátlástalanul

Galácz György azt is elmondta, hogy már a régi tervekben is szereplő 2-3 közösségi stég azért nem épült még meg, mert a sokszor nádasokat rongáló illegális bejárók miatt egyelőre nincs rá igény.

Napokig tudnék mesélni, mit meg nem tesznek emberek

– mondta, felidézve, hogy fenyegetésektől, valótlanságok kiírásától sem riadnak vissza, hogy távol tartsanak másokat a jogszerűtlenül használt vízparttól, feltöltéseiktől, stégüktől. Sok az emiatti lakossági bejelentés, mivel egyre gátlástalanabbá váltak egyesek.

Akadt, ahol egy magánkézbe került partszakaszból azért vettek meg jó pénzért kisebb telkeket emberek, hogy lejárhassanak az általuk évtizedek óta használt útvonalakon a Balatonra, és akad, ahol egész horgásztanyát üzemeltetnek szabálytalanul

– említette példaként. „Természetszerető, Balatont óvó, jogszabálykövető emberként is üdvözlöm, hogy mióta új vezetője van a vízügy balatoni kirendeltségének, hosszú évtizedek óta először történnek érdemi lépések az illegális tóparti felépítmények ellen” – tette hozzá a balatonmáriafürdői polgármester.

Rovatok