Index Vakbarát Hírportál

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak Budapesten

2023. augusztus 9., szerda 15:25

A rendőrök őrizetbe vettek egy 18 éves szír férfit, aki Budapest belvárosában száguldozott vasárnap hajnalban. A sofőr török állampolgárokat csempészett volna Németországba.

A rendőrök augusztus 6-án a Budára áthaladó járműforgalmat ellenőrizték. Hajnali 3 óra körül a Petőfi hídon igazoltatni akarták az Audi kombi sofőrjét, amikor az autós gyorsítani kezdett – közölte a police.hu.

Mint írták, a járőrök a szolgálati autóba szálltak, majd megkülönböztető jelzéssel a menekülő Audi után indultak. Miután értesítették a többi rendőri egységet, a száguldozó sofőrt két perccel később, a gépkocsizó és motoros járőrök megállították a Fehérvári úton.

Miután a sofőr megállt, még utolsó trükként megpróbált átmászni a hátsó ülésre, hogy menekültnek tettesse magát.

A rendőrök átvizsgálták az autót, ahol az utastérben két, míg a kombi csomagtartójában további egy török állampolgárt találtak, akik jogellenesen léptek be az ország területére. A három utastól fejenként 5 ezer eurós fuvardíjat kért a 18 éves szír állampolgárságú férfi, hogy illegálisan Németországba juttassa őket.

A sofőrt embercsempészés bűntett gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását – tették hozzá.

Az elmúlt hétvégén Újbudán is elfogtak két embercsempészt, akiknek az autóját a Szerémi úton állították meg a rendőrök. Az embercsempészek összesen tíz férfit szállítottak, letartóztatásuk után a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra vitték őket. A gépkocsikat a nyomozók lefoglalták.

Rovatok