Index Vakbarát Hírportál

Egy tervezet szerint a jövőben a háziorvosok foglalnának időpontot a szakrendelésekre

2023. augusztus 10., csütörtök 09:03

Egy rendelettervezet szerint a jövőben a háziorvosoknak kell időpontot foglalniuk a páciensek számára a szakrendeléseken. Az országos kollegiális vezető szerint azonban inkább csökkenteni kellene a háziorvosok adminisztrációs terheit.

Egy, a Belügyminisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott szakrendelésekre való időpontfoglalást újraszabályozó rendelettervezet szerint jövő év márciusától a nem beutalóköteles szakrendelésekre is a háziorvosok foglalhatnának időpontot a pácienseiknek.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha valaki a bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai, szemészeti rendelésre indulna, akkor előbb fel kell keresnie a háziorvosát, aki az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) keresne számára megfelelő szakrendelést és foglalna arra időpontot. Ezt eddig a betegek közvetlenül a szakrendelőkben maguk oldották meg.

A Népszava cikke szerint a szakrendelők évente 50-60 millió alkalommal fogadnak beteget, ebből 30-40 millióra a háziorvosok írnak a beutalót, a többire vagy maga a szakrendelő hívja a betegeket, vagy maga a páciens érkezik beutaló nélkül.

Aggódnak a szakemberek

A lapnak nyilatkozó háziorvosok szerint, ha a nyakukba ömlik az összes időpontfoglalás, az kezelhetetlen helyzetet teremt a rendelőikben. Míg jelenleg évente 70 millió alkalommal találkozik a mintegy 5800 háziorvos a páciensekkel, addig ez a jövőben egyesek szerint akár a harmadával is nőhet.

Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető úgy véli, hogy inkább csökkenteni, mintsem növelni kellene a háziorvosok adminisztrációs terheit, ezért a beutaló nélkül igénybe vehető ellátások esetében nem támogatják, hogy a háziorvosoknak kelljen időpontot foglalni. 

Mint mondta, a háziorvosi rendelőkben használt szoftverekkel már most is képesek e-beutalót írni, azonban ezeket nem mindegyik ellátó tudja fogadni, mert az ehhez szükséges kódrendszerek még nincsenek összehangolva. Ha ez a probléma megoldódik, akkor a háziorvos nem csak gyorsan tud majd időpontot foglalni a páciensének, de lényegében megszűnhetnek a papíralapú beutalók, ami szerinte már valóban csökkentheti az adminisztrációs terheket.

Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 Magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke viszont úgy látja, hogy a tervezett változás után is lesz lehetőség arra, hogy a beteg a nem beutalóköteles ellátásokra maga is kérjen időpontot közvetlenül az intézményekben. Ő ugyanis nem olvasott ki semmilyen kizárólagos háziorvosi kötelezettséget a jogszabálytervezetből. Szerinte nem arról van szó, hogy mindenkinek kötelező igénybe venni a digitális időpontfoglalást az EESZT-n keresztül, hanem az csupán egy újabb lehetőség.

Reagált a Belügyminisztérium

A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya az Index megkeresésére közölte, hogy a megfelelően szervezett és hatékonyan működő járóbeteg szakellátás alapvető feltétele az egészségügyi rendszer működésének.

Mint írták, a Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) részeként megvalósuló digitális időpontfoglalási rendszer célja, hogy az eddig gyakran papíralapú és ad hoc időpontfoglalási folyamatokat felváltsa a digitalizált betegút-irányítás, ami a páciensek számára egy átláthatóbb ellátási rendszert, az ellátó szakorvosok és szakdolgozók számára – a szervezettebb munkarend mentén – egyenletesebb terhelést tesz majd lehetővé.

Amennyiben a korábban lefoglalt időpont mégsem felelne meg a beteg számára, azt saját magának módosíthatja a rendszerben

– tették hozzá.

A minisztérium válaszában arra is kitérnek, hogy az alapellátásban igénybe vehető időpontelőjegyzés nagyban hozzájárulhat többek között az idős betegek kényelméhez, hasonlóan a betegszállításhoz, amit szintén az alapellátás orvosa vagy szakdolgozója rendel meg. Az online betegfogadási rendszer közzétételéről a szakrendelő saját maga rendelkezik, azonban az ehhez szükséges eszközök kiosztása az OKFŐ által végzett előzetes felmérés alapján történt.

A jogszabálytervezet szerint a digitális időpontfoglalási rendszert azoknak az közfinanszírozott intézményeknek kell használniuk 2024. március 1-jétől, akik legalább heti 300 órában és minimum 5 szakmában nyújtanak ellátást.

Jelenleg a jogszabálytervezet társadalmi egyeztetésen van, amelynek célja, hogy mindenki érdemben megtehesse észrevételeit. Ezt minden esetben a szaktárca megvizsgálja és amennyiben úgy ítéli meg, a szükséges változtatásokat elvégzi – közölte a Belügyminisztérium.

Rovatok