Index Vakbarát Hírportál

Részletek derültek ki a Klauzál téri gyilkosságról

2023. augusztus 11., péntek 09:52

Holtan találtak csütörtök hajnalban egy férfit Budapest VII. kerületében, a Klauzál téren. A rendőrség 11 órán belül elfogta az emberölés feltételezett elkövetőjét, aki a gyanú szerint ötezer forintért verhette halálra a 49 éves áldozatot.

Mint írtuk, csütörtök hajnalban bejelentés érkezett a rendőrséghez egy holttestről, amelyet Budapest VII. kerületében, a Klauzál téren találtak. A nyomozók megállapították, hogy a 49 éves férfi halálát idegenkezűség okozhatta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hajtóvadászatot indított, így 11 órán belül a Rákóczi téren elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Az emberöléssel a 30 éves, ukrán állampolgárságú B. Ferencet gyanúsítják. 

A rendőrség információi alapján a feltételezett elkövető a Klauzál téren pénzt követelt a padon ülő áldozatától. A gyanúsított súlyosan bántalmazta a 49 éves férfit, majd elvett tőle ötezer forintot.  

A nyomozók halált okozó testi sértés és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az ukrán férfit, majd őrizetbe vették. A gyanúsított nem tett vallomást – ismertették.

Megállapították, hogy a férfinek egy társa is volt, aki tétlenül nézte végig a bántalmazást, majd az elkövetővel együtt bort vettek az áldozat pénzéből. A nyomozók segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak büntetőeljárást a 46 éves férfival szemben.

Rovatok