Index Vakbarát Hírportál

Teljes gázzal szakította át a kerítést, és egy lajosmizsei ház udvarán álló autóba csapódott egy részeg férfi

2023. augusztus 11., péntek 12:12

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit, aki június közepén egy lajosmizsei útkereszteződésben nagy sebességgel átszakította egy ház kerítését, majd az udvaron álló parkoló autónak ütközött. A részeg sofőr hároméves kislányával együtt utazott, amikor a balesetet okozta.

Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy férfit ittas járművezetés miatt. Az elkövető egy lajosmizsei útkereszteződésben június 16-án este okozott balesetet.

A férfi kanyarodás helyett nagy sebességgel továbbment, majd átszakította az előtte lévő ház kerítését, és az udvaron parkoló autónak csapódott – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A részeg sofőr hároméves kislányával együtt vezetett, amikor a baleset bekövetkezett. 

A becsapódás olyan erejű volt, hogy a kertben álló autó az ingatlan hátsó kerítéséig repült.

A közleményből kiderült, hogy az ütközésben a vádlott lánya könnyű sérülést szenvedett, az autóban és a kerítésben jelentős anyagi kár keletkezett.

A bíróság bűnösnek találta a férfit, akit felfüggesztett szabadságvesztésre és közúti járművezetéstől eltiltásra ítéltek. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosításért is fellebbezett – tették hozzá.

Rovatok