Index Vakbarát Hírportál

Molnár Zsolt: Minden tiszteletem a DK elnökének, de az általa húzott határvonal totális zsákutca

2023. augusztus 11., péntek 09:51

Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója a Mandninernek adott interjút, amelyben szóba került tusványosi látogatása, valamint több alkalommal a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc is. A pártigazgató szerint „az az ellenzéki politika, amely a tagadásra, a kormány kizárólagos támadására épül, nem vezet győzelemre”.

Molnár Zsolt szerint kétségtelen, hogy a DK jelenleg a legerősebb ellenzéki párt, így teljes körű politikai konszenzushoz az ellenzékben szükség van a volt miniszterelnökre és csapatára. Azonban nemzetpolitikai kérdésekben közel sem értenek egyet, „nemcsak a tusnádfürdői részvétel, hanem a határon túli magyarság, a kettős állampolgárság vagy a szavazati jog tekintetében is”.

Mint elmondta, azért vett részt Tusványoson, mert „erkölcsi és politikai kötelessége is részt venni” egy olyan vitán, amelyet kormánypárti és ellenzéki szereplők között szerveztek.

Kiváló alkalom volt ez arra is, hogy a kormánypárti politikusokat nagy nyilvánosság előtt szembesítsem a hivatalos magyar álláspont tarthatatlanságával és helytelenségével az orosz–ukrán háború kapcsán. Rámutattam a magyar családok százezreinek ellehetetlenüléséhez vezető szociális megszorításokra is

– fogalmazott Molnár a Mandinernek adott interjúban.

Emellett kiemelte, hogy a Szabadegyetem már több mint harminc éve létezik és nemzeti liberális kezdeményezésként indult, semmi köze nem volt eredetileg a NER-hez, vagy a Fideszhez.

A választók döntöttek

Mint kiderült, az ellenzéki politizálás minőségében sem ért egyet a DK és az MSZP. 

A választók tavaly döntöttek: az az ellenzéki politika, amely a tagadásra, a kormány kizárólagos támadására épül, nem vezet győzelemre. Sőt totális zsákutca

– mondta.

Azonban kiemelte, meg kell húzni a határvonalakat, „és bár minden tiszteletem a DK elnökének, úgy hiszem, az általa húzott határvonal nem helyes”.

Molnár szerint racionálisabbnak kell lenni, „ami nem jelentheti azt, hogy a kormány végtelenül elhibázott gazdaság- és szociálpolitikáját ne kellene kíméletlenül kritizálni. Szintén bírálni kell a kormányt a külpolitika terén megvalósult elszigetelődés miatt. Viszont vannak nemzeti sorskérdések, amelyekben lehetnek közös pontok: nemzetpolitika, családtámogatások vagy akár a sport területe is ezek közé tartozik.”

Ezt követően szóba került, hogy a DK nem tartja legitimnek a kormányt, amivel csak részben ért egyet Molnár Zsolt. 

Jogi és politikai értelemben legitim a kabinet, ám morális szempontból jogosan adódnak aggályok a médiahelyzet vagy például a választási rendszer kapcsán. Fogalmazzunk úgy, finoman szólva is lejt a pálya a Fidesznek

– jelentette ki a már jobb napokat is látott párt igazgatója. A Republikon Intézet legutóbbi felmérése szerint éppen, hogy a parlamenti küszöböt érő 5 százalék határán áll a párt

Ugyanakkor politikai hibának tartja, ha a politikusok felteszik a kezüket, törvénytelenséget kiáltanak, kivonulnak, és nem állítanak érdemi alternatívát.

Rovatok