Index Vakbarát Hírportál

Több mint 20 százalékkal drágultak a tanszerek egy év alatt

2023. augusztus 12., szombat 06:21

Sok család van nehéz helyzetben, ugyanis tavalyhoz képest rendkívüli mértékben megdrágultak a tanszerek. Egy elsős tanszercsomagja csaknem 17 ezer forintba kerül, és ugyan a kormány augusztusban kiutalja a szeptemberben esedékes támogatásokat, a családi pótlék összege már 15 éve változatlan.

A 2023-as tanév sokaknak indulhat nehezen, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén júliusban 20,4 százalékkal kerültek többe a tanszerek, mint egy évvel ezelőtt  számolt be az RTL.

Egy 17. kerületi papírbolt tulajdonosa szerint a legjobban a papírtermékek drágultak. A legolcsóbb füzet 255 forintba kerül a boltjában, tavaly ez még csak 185 forint volt.

Az elsős gyerekek szüleinek kell a legmélyebben a zsebükbe nyúlni, a legolcsóbb tanszercsomag ugyanis az iskolakezdőknek 16 850 forintba kerül ebben a 17. kerületi papírboltban.

A legdrágább lista, amit kaptunk iskolától, az 36 ezer forint

– mondta a tulajdonos. Ugyanakkor ebben még nincs benne a tornazsák, az iskolatáska és a tolltartó ára sem.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint idén is augusztusban fizetik ki a szeptemberi családtámogatásokat. A családi pótlék összege azonban már 2008 óta változatlan, egy gyerek után 12 ezer 200 forint jár, amiből a legolcsóbb tanszercsomagra sem futja.

A TAMI szociális egyesület évek óta tanszereket gyűjt augusztusban a nehéz körülmények között élő tarnabodi gyerekeknek, de a szervezet elnöke szerint idén nehezebben megy a gyűjtés, mint korábban, ugyanis a gyűjtőpontokra nagyon kevés tanszer érkezett.

TAMI Facebook-oldalán megtalálható a gyűjtőpontok pontos címe.

Rovatok