Index Vakbarát Hírportál

Csaknem ötezer cukorbeteg gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban

2023. augusztus 13., vasárnap 13:21

Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán vasárnap megosztott videóban beszélt arról, hogy az Erzsébet-táborokban eddig több ezer cukorbeteg gyermek vett részt, ahol nemcsak kikapcsolódni volt lehetőségük, de az edukációs programoknak köszönhetően önállóbban térhettek vissza a mindennapokba is.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a közösségi oldalán megosztott videóban beszélt arról, hogy eddig mintegy ötezer diabéteszes gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban  írja az MTI.

A táborban tett látogatását követően arról beszélt, hogy ott a gyerekek szakszerű felügyelet mellett tölthetik a nyári szünetet.

Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él, közülük pedig közel ötezer gyermek 1-es típusú diabéteszes

 mondta Nyitrai, majd hozzátette, idén 21 cukorbeteg-szervezet vesz részt a gyermekek táboroztatásában.

Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke is megszólalt a videóban. Elmondta, hisznek abban, hogy 1-es típusú diabétesszel is lehet teljes életet élni. A tábor előnyeiről is beszélt.

Számos élménydús programot kínálunk a gyerekeknek, és az edukációs foglalkozásoknak köszönhetően sokkal önállóbban és magabiztosabban térhetnek vissza a mindennapokba

mondta az elnök.

Rovatok