Index Vakbarát Hírportál

Az autópálya mellett sétált egy nő, akit egyszer csak valaki leütött hátulról

2023. augusztus 14., hétfő 06:58

Leütöttek egy középkorú nőt gyorsgyaloglás közben, július 31-én délelőtt Szombathely és Bucsu között, a Színesei-patak és a 89-es főút felüljárója közötti a 87133-as úton. A sértett részletesen felidézte az eseményeket a Nyugat.hu-nak.

A nő, aki rendszeresen járt a 87133-as úthoz gyorsgyalogolni, autóját a séi körforgalom közelében hagyta a Tölgyes fasor végén. Hangoskönyvet hallgatva, a menetirány szerinti bal oldalon indult el délelőtt 10 órakor. Másfél kilométert haladt a Színesei-patakig, a mindkét oldalán szalagkorláttal szegélyezett autóút szélén sétálva.

Egyszer csak észrevette, hogy egy háta mögül érkező autó áttér a menetirány szerinti bal oldalra; ezután meglátta maga mellett egy kék színű Ford elejét.

Ekkor hirtelen eszméletét vesztette, és mikor feleszmélt, az árokban feküdt. Az úttesten még mindig ott állt a kék Ford.

A sofőr nem szállt ki, és állítólag a visszapillantó tükörből nézte a földön mászó asszonyt, egészen addig, míg egy kerékpáros nem érkezett Bucsu felől. Ekkor fogta magát és elhajtott.

A helyszínre hamarosan a mentők és rendőrök is kiérkeztek. Az ismeretlen tárggyal fejbevert nő nem szenvedett súlyos sérülést, a mentők nyakmerevítőben szállították el a helyszínről – írja a Nyugat.hu. A portál úgy tudja, hogy a rendőrség képes volt beazonosítani a férfit.

Rovatok