Karácsony Gergely főpolgármester drasztikusan csökkentené a halálos balesetek számát Budapesten. A főváros ezért negyvenöt új sebességmérőt bérel, és helyez ki már augusztusban.
A rendőrség a 24.hu-nak azt mondta, hogy a sebességmérők kihelyezését egyedileg bírálják el, a felmerülő igények jóváhagyásáról az ORFK a háttér-informatikai rendszer terhelhetőségét figyelembe véve dönt. A II. kerület saját erőből már korábban hét új sebességmérőt helyezett ki, a többi városrészben azonban nem zajlik ilyen beszerzés a rendőrség tudomása szerint.
A főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya a lapnak azt mondta, hogy
első lépésként a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága közbeszerzési értékhatár alatt NEGYVENÖT sebességmérésre alkalmas, fix telepítésű kamerát vett bérbe,
amelyek felszerelésének helyszínét a technikai adottságok és a közlekedésbiztonsági veszélyek figyelembevételével lehet kijelölni.
Technikai adottságnak számít egyrészt az, hogy jelenleg is használt olyan közúti konzolokra lehet felszerelni a kamerákat, amelyek azt elbírják, másfelől az, hogy az adott konzolon kell lennie a gyengeáramú betáplálási pontnak és olyan optikai hálózatnak, ami a kamera adatainak továbbítását biztonságosan lehetővé teszi.
A főváros szerint a kamerák telepítési helyszíneinek előkészítése folyamatban van, az első kamerák felszerelése már augusztusban megtörténik.
A kamerák a rögzített adatokat automatikusan továbbítják a rendőrség részére. Gyorshajtás esetén a rendőrség bírságolhat, az ebből származó bevétel is a központi költségvetésbe folyik.
A főváros célja, hogy összesen száz kamerát és kétszáz edukációs sebességmérőt helyezzen ki.
A főváros közölte, hogy téves a korábban megjelent sajtóhír, amely szerint háromszáz sebességmérőt helyeznének ki Budapesten.