Fizika–matek szakos tanárból lett sírásó Nagy Dávid, aki a Válasz Online-nak mesélt arról, hogyan élte meg a tanárságot, milyen iskolai feszültségekkel nézett szembe, ezek milyen hatással voltak a magánéletére, és mennyivel másabb az új munkaköre.
A legkeresettebb tanári szakpárt, fizikát és matekot tanított jó nevű egyházi iskolákban, de a kiégés elől egy évvel ezelőtt pályaelhagyásba menekült Nagy Dávid. Azóta verejtékes munkával, sírásóként keresi a kenyerét. A különös váltásról, a tanári felelősségről és a halállal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól mesélt a Válasz Online-nak.
Amikor eldöntöttem, hogy fizika–matek szakos tanár leszek, nagyon különböző reakciókat kaptam a környezetemtől. Voltak, akikben tiszteletet ébresztett a döntésem, volt, aki azt mondta, ő semmi pénzért nem tanítaná mások hülye gyerekét, és a híres latin mondás is előkerült: »quem dii odere, paedagogum facere«, azaz: »akit az istenek gyűlölnek, pedagógussá teszik«
– mesélte a 35 éves férfi, aki utólag úgy érzi, van némi igazság ebben.
Nagy Dávid úgy érzi, Rimbaud verssora nagyon találó arra, hogyan élte meg a tanárságot. „»Így megyek, gondolat és cél nélkül, vakon, de lelkem végtelen szerelem járja mélyen«. Utólag visszanézve a tanárság tényleg egy ilyen vak menetelés volt számomra, de a lelkem mélyén végtelenül lelkesedtem érte” – mondta Nagy, aki időközben családot alapított és idővel kiköltöztek a 9. kerületi nyüzsgésből Gödöllőre, a szülők közelségébe.
Az iskolai életből eredő feszültségek – mint mondta – leginkább családi körben jöttek ki. A szorongás olyannyira felülkerekedett rajta, hogy belátta: ha életben akar maradni, váltania kell. Felmerült, hogy a hobbiként űzött robotika vagy a programozás területén helyezkedik el, egy zöldséges is nyílt a közelben, ahová a tanári fizetésnél jóval többért kerestek munkatársat, és szembejött egy temetői munkát kínáló hirdetés is. A zöldségesállás végül alulmaradt a versenyben, és a temetői munka lett a befutó, mivel ez lehetővé tette, hogy reggelente a férfi vigye iskolába a legnagyobb lányát, aki tavaly lett elsős.
Később, amikor arról kérdezgettek, többet fogok-e keresni sírásóként, mint az iskolában, mondtam, hogy nem sokkal, viszont ennek a foglalkozásnak van egy nagy előnye: nem kell hazavinnem a munkát
– mesélte mosolyogva.
Arról is beszélt, a próbanapján három urnás temetés is volt, ami után rengeteg borravalót kaptak. Hozzátette, aznap azzal a tudattal ment haza, hogy többé nem okoz majd fejtörést, hogy vehet-e feleségének valami apróságot, vagy akár egy doboz sört magának.
A tanári fizetésből ilyesmire nemigen tellett, csínján kellett bánni vele. Három, majd négy gyerek mellett nem volt egyszerű kigazdálkodni, hogy megéljünk. Most annyival több pénzt nem keresek, hogy mindent megadjak a gyerekeimnek, de amire tényleg szükségük van, azt tudom biztosítani
– mesélte.
Végül arról kérdezték, nem érez-e lelkiismeret-furdalást azért, hogy a legkeresettebb, fizika–matek szakos tanárként elhagyta a katedrát, miközben lassan nem lesz, aki a gyerekeket ezekre a tárgyakra tanítsa, úgy fogalmaz, ez nem az ő felelőssége.
Az én pályamódosításomnak tagadhatatlanul lehet némi szimbolikája, hiszen sokan temetik most a közoktatást. Amikor erre a beszélgetésre készültem, azon gondolkodtam, vajon mekkora hatása lehet egy ilyen interjúnak. Szerintem körülbelül annyi, mint amikor egy muslica nekimegy egy szakadék felé száguldó kamion szélvédőjének. De ha van hatszor tíz a huszonharmadikon számú muslica, ami nekimegy a szélvédőnek, akkor a kamion sofőrje kénytelen lesz leállítani a járművet, hogy letörölje a szélvédőt
– válaszolta a férfi.