Index Vakbarát Hírportál

Életveszélyesen megsérült egy férfi féltékeny ismerőse miatt

2023. augusztus 15., kedd 10:08

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki féltékenysége miatt életveszélyesen bántalmazta ismerősét.

A vádirat szerint a büntetlen előéletű jánoshalmi férfi tavaly július 1-én férfi ismerősével – az ügy sértettjével – iszogatott lakóhelyén, ahol jelen volt a vádlott élettársa is. Az éjszaka folyamán a vádlott élettársának kijelentései alapján a sértett úgy érezte, hogy a nő közeledik hozzá, ezért rövid idővel a távozása után visszament a házhoz, és bekopogott azon az ablakon, ahol a nő aludt, de választ nem kapott.

Ezután a férfi egy másik ablaknál próbálkozott, ezt már az elkövető hallotta meg, aki egy rövid beszélgetés erejéig beengedte ismerősét a házba, de aztán a sértett távozott.

Másnap a kora délutáni órákban a sértett ismét megjelent a háznál. A férfi behívta ismerősét, majd a konyhában kérdőre vonta, hogy előző este miért kezdett ki az élettársával. A sértett közölte, hogy nem csinált semmit, erre a vádlott arcon ütötte. A férfi az ütéstől elesett, beütötte a fejét a mosogatószekrénybe, majd a padlóra zuhant. Ezután az elkövető többször belerúgott a földön fekvő sértettbe.

A bántalmazás következtében a sértett közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és ezért vele szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Rovatok