Index Vakbarát Hírportál

Nadrágjában rejtegetett egy őzgidát a felcsúti férfi

2023. augusztus 15., kedd 09:33

Orvvadászat, állatkínzás és lopás miatt állították elő a férfit. Összesen 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök.

A rendőrség közleménye szerint bejelentés érkezett kollégáikhoz még tavaly június 5-én éjjel, hogy egy férfi Felcsúton, a Rákóczi utcában nehéz zsákot cipel, gyanúsan viselkedik, ezért rendőri segítséget kérnek.

Az egyenruhások intézkedtek a férfival szemben, aki arra hivatkozott, hogy egyik ismerősének vitt száraz füvet, azért volt nála a zsák. A rendőröknek szemet szúrt a férfi ruházata, melyben észrevehetően rejtegetett valamit. M. Z. átvizsgálása alatt

egy kis őzgida került elő a nadrágjából, aminek szája és orra szigetelőszalaggal volt leragasztva.

Az elkövető elmondta, hogy a közeli nádas mellett találta, ezért haza akarta vinni. Az állat a helyszínen elpusztult.

A Bicskei Rendőrkapitányság állatkínzás és orvvadászat bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Később megállapították, hogy M. Z.-t több vagyon elleni bűncselekmény feltételezett elkövetője, amelyek az elmúlt egy évben történtek a környéken. Autókból lopott el táskákat és pénztárcát, valamint lakóingatlanokból különböző szerszámokat és más értéktárgyakat. Emellett több százezer forintos kár okozása is felróható neki köztéri pad, valamint buszmegálló megrongálása miatt.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban továbbították az ügyészségre.

Rovatok