Index Vakbarát Hírportál

Kőszeg Ferenc az idős bácsi, Gulyás Márton a szemét, vagy csak egy egyszerű interjú?

2023. augusztus 16., szerda 11:52

Kőszeg Ferenc, az SZDSZ és a Magyar Helsinki Bizottság alapítója a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, hogy nem kell feltétlenül a büntetőjog szigorát elővenni olyan eseteknél, amikor egy felnőtt és egy fiatalkorú szexuális kapcsolatáról van szó. Azonban a magyar nyilvánosságban sok kritika érte ezután Gulyás Mártont. Bár mindenki elismeri, hogy Kőszeg Ferenc több kijelentése is minimum megkérdőjelezhető volt, több véleményvezér szerint ludas volt ebben a kérdező is.

Az egész történet 2009-re nyúlik vissza, amikor Kőszeg Ferencnek megjelent egy írása a Magyar Narancson. A tizennégy évvel ezelőtti cikkben azt írta: „Az Amerikából világszerte szétterjedt újprüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között.”

Gulyás Márton a Partizánban nagyjából fél órán keresztül kérdezte Kőszeg Ferencet a még 2009-ben megjelent írásáról. A műsorvezető megkérdezte tőle, létezik-e olyan, erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat felnőtt és gyerek között, ami helyeselhető, vagy nem?

KŐSZEG FERENC ERRE AZT MONDTA, HOGY „NEM LEHET EZT ILYEN MEREV KATEGÓRIÁBAN LEÍRNI”.

Ezt azzal indokolta, hogy a hatóságok nem tudják úgy kezelni az ilyen ügyeket, hogy ne okoznának nagyobb kárt vele a gyereknek, mint önmagában az a szexuális kapcsolat, amelyet egy felnőttel létesített. Szerinte nem kell feltétlenül a büntetőjog szigorát elővenni olyan eseteknél, amikor felnőtt és fiatalkorú szexuális kapcsolatáról van szó.

Azt is fontos kiemelni, hogy a már említett, 2009-ben megjelent cikkben a kiemelt mondat után Kőszeg rögtön tisztázta, hogy 

a szexuális erőszak legaljasabb formája a gyerekekkel szembeni erőszak. És erőszaknak minősül mindenfajta visszaélés a gyerek kiszolgáltatottságával, védekezésre képtelen helyzetével.

De Gulyás Márton nem hagyta abba a téma boncolgatását, annak ellenére, hogy a 84 éves Kőszeg egyre kevésbé tudott fókuszálni. Megpróbálta egy regényen keresztül is érzékeltetni, mire gondolt, de Gulyás azt nem olvasta, így ezzel sem jutottak előrébb a beszélgetésben.

Nagyon távol áll tőlem, hogy a pedofíliát bármilyen formájában helyeseljem, csak azt mondom, hogy amennyire lehetséges, kerüljük el az ezzel kapcsolatos nyilvános leleplezést, konfliktust, felelősségre vonást, mert nem lesz a dolog ettől jobb, csak rosszabb

– mondta Kőszeg, amiből kiderült, hogy nem a pedofíliát helyesli, hanem arra próbált rávilágítani, hogy egy fiatalkorú és egy felnőtt (18 év feletti) kapcsolata még lehet, hogy nem probléma. A beszélgetésben egyébként azt is kifejtette, hogy nem feltétlenül a szexuális kapcsolatot értette korábban az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat alatt.

Elhatárolódott az általa alapított szervezet

A Magyar Helsinki Bizottság elfogadhatatlannak tartja azokat a kijelentéseket, amelyeket Kőszeg Ferenc, a szervezet alapítója tett a pedofíliával kapcsolatban a Partizánnak adott életútinterjújában.

A szervezet azt írta, hogy „Kőszeg Ferenc válaszai szöges ellentétben állnak a Magyar Helsinki Bizottság értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkánkkal és a belső szabályzatainkkal is”.

Majd kijelentették, hogy nem a szervezet nevében nyilatkozott Kőszeg.

Az SZDSZ alapítója ezt követően lemondott az alapító elnöki címéről, és azt írta, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nyilatkozatának megjelenése után semmiféle személyes megbeszélésre nem tart igényt.

Azt nem tudni, mi lehetett Gulyás Márton célja a már nem aktív politikus folyamatos presszionálásával. Fontos kiemelni, hogy a kormánypárti média többször is úgy jelenítette meg Kőszeget, mint egy, a pedofíliát népszerűsítő személyt. Emiatt lehet, hogy a vádak tisztázása volt az eredeti cél, hogy ne erre emlékezzenek a politikus nevének hallatán az emberek.

Mindenesetre visszafelé sült el az interjú, ugyanis úgy tüntették fel a Magyar Helsinki Bizottság és az SZDSZ vezetőjét, mint aki a pedofíliát propagálja.

Az első reakciók az interjúra

Az ügyben elsőként az elmúlt időszakban egy belső munkahelyi zaklatásos botrány miatt hangos 444.hu jelentkezett karakteres véleménycikkel. Szily László szerint

sima szemétség, amit Gulyás csinál. Bárkivel, egy idős fasisztával szemben is visszás lett volna az ilyen viselkedés. Nézőként azt éreztem, hogy Gulyás ezzel úgy sérti meg Kőszeg emberi méltóságát, hogy a néző nem nyer semmit cserébe. Ilyet egész egyszerűen senki sem érdemel, egy idős antikommunista szabadságharcos legenda végképp nem. Természetesen nem arra gondolok, hogy Kőszegnek vagy bárki másnak menlevelet vagy biankó csekket jelentene, hogy a múltban akármilyen érdemei voltak. Bárkinek bármilyen kérdés feltehető. Bárki leleplezhető. De Gulyás olyan elánnal, olyan keménységgel és kíméletlenséggel kérdezgeti Kőszeget, mintha interjúalanya fontos közhatalmat gyakorló, sokak életét érdemben befolyásolni képes figura lenne, nem a politikai ellenfelei által is tisztelt, a légynek sem ártó kedves különc, aki ráadásul mindig is szándékosan provokatív véleményeiről volt híres.

A Pesti Srácok vezércikkírója, Vésey Kovács László viszont nem a magát nem újságíróként, hanem baloldali aktivistaként definiáló Gulyásra, inkább Kőszeg Ferenc által elmondottakra koncentrál: 

„Kőszeg felett eljárt az idő, és a liberálisok szexuális forradalma már nem a »mindenki mindenkivel szabadon« szakasznál tart, mint a ’60-as években, hanem a #metoo-n is túl. Persze csak akkor, ha szakmai sikerekért sok mindenre hajlandó, könnyűvérű színésznők vágódnak áldozatpózba. Ha például szexuális ragadozók által megrontott kamasz fiúk az áldozatok, akkor hirtelen sokkal hallgatagabb a progresszív tábor […]” – írta Vésey Kovács László.

Szerinte „ingoványos határterület lehet ez, hiszen például az Európában széles tartományban, 13 és 18 év közt változó beleegyezési korhatárt kerülgeti a téma. Lehet, hogy sokféle történet van, és különbözően hathat a kamaszokra a felnőttekkel létesített szexuális kapcsolat, ám ez nem igazolja az ilyen viszonyt, hiszen a Gulyás Márton által többször említett kiszolgáltatottság mindenképp ott van az ilyen történetekben, nem beszélve arról, ha tanár-diák vagy más függelmi viszony áll a háttérben” – folytatta.

A szexualitás minden részére igaz tehát, hogy ha résnyire megnyitjuk az ajtót, akkor nagyon hamar népes sokaság tolong majd ott, és szélesre rúgja ki

– írja Vésey Kovács László, hozzátéve: „és itt kezd esélyesen átcsúszni a dolog a pedofília mentegetésébe, ahogy sikerült is megérkeznie oda Kőszeg Ferencnek. Az interjúban elmesélte, a fia egyik közismerten homoszexuális férfi tanáráról tudta, hogy bepróbálkozik a diákjainál, de azt tanácsolta a saját gyerekének, hogy ne menjen bele semmibe, és azt a pár évet már kibírja ott. Erre eszünkbe juthat az a bevándorláspárti német politikus, akinek a kislányát megerőszakolta és meggyilkolta egy harmadik világbeli bevándorló, de a hülyéje még ezután is a Wilkommenskulturt éltette. Amikor már a saját családjánál, gyerekénél is fontosabb az embernek az ideológia és a forradalom, ott már komoly szellemi-lelki torzulásra kell gyanakodni.”

Balogh Gábor, az Alfahír korábbi újságírója is elmondta véleményét az üggyel kapcsolatban, de szerinte Gulyás Márton helyesen járt el, és nem kell felelősséget vállalnia Kőszeg Ferenc megkérdőjelezhető válaszaiért.

A Kőszeg-ügyről 12 pontban szedte össze a szerinte legfontosabb részleteket:  

  1. „Kőszeg Ferenccel interjú készült. 
  2. Kőszeg Ferenc ezt az interjút vállalta. 
  3. Kőszeg Ferenc tudta, hogy ez az interjú hosszú lesz. 
  4. Kőszeg Ferencnek interjú közben megdöbbentő módon úgynevezett kérdéseket tettek fel. Ezek között még minősíthetetlenebb aljasságként olyanok is előfordultak, amelyekben saját korábbi kijelentéseire kértek tőle reflexiót. 
  5. Kőszeg Ferenc ezekre a kérdésekre becsületesen és őszintén válaszolt.
  6. Becsületes és őszinte válaszaiból kiderült, hogy társadalmilag súlyosan veszélyes, morálisan elvetemült gondolatai vannak a gyermekek szexuális bántalmazásáról, illetve (erről valahogy kevesebb szó esik) a gyerekek felett hatalmat, befolyást gyakorló felnőttek visszaéléseiről. 
  7. Kőszeg Ferenc a magyar antikommunista ellenállás legendás alakja. Ezt senki sem veheti el tőle – és ennek a világon semmi köze sincs nagy nyilvánosság előtt megvallott ordas gondolataihoz. 
  8. Kőszeg Ferenc 84 éves. És tökéletesen beszámítható, ma is Magyarország egyik legkiválóbb elméje. 
  9. Éppen ezért felelős azért, amit nagy nyilvánosság előtt mond. 
  10. Akik felelősségét egykori érdemeire hivatkozva vitatják el, azok Kőszeg egész életében makacs következetességgel vallott, minden tekintélyelvűséget elutasító elveit veszik semmibe. 
  11. Akik felelősségét életkorára hivatkozva próbálják elkenni, azok megalázzák, demens vénembernek bélyegzik. És ezzel pontosan azt bizonyítják, hogy valójában nem tisztelik. 
  12. 84 éves embereket élve boncolni egy sokórás interjúban nem szép dolog. Az újságírás néha nem szép. Ezek a legnehezebb és legfontosabb pillanatai is egyben ennek a szakmának. Hogy Gulyás Márton mennyire állt helyt e téren, azt döntse el mindenki maga. De ettől még a sajtószabadság aranyszabálya marad: nincs kellemetlen kérdés, csak kellemetlen válasz. Kőszeg ilyeneket adott. A felelősség az övé. Meg fog vele birkózni, ennél keményebb helyzetekkel is szembe kellett már néznie. Amit mondott, védhetetlen. De nem is szorul senki védelmére.”

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok