Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Székely Ádám író, zenész

2023. augusztus 16., szerda 19:55

Hetvenéves korában meghalt Székely Ádám író, újságíró, a budai Szent Imre-templom gitáros miséinek egyik elindítója – közölte az MTI.

Az augusztus 11-én elhunyt zenészre emlékezve az orszagut.com portálon azt írták, a budai Szent Imre-templomban 1970 húsvétján tartották az első beatmisét. Székely Ádám a templommal szomszédos József Attila Gimnáziumban tanult, érettségije évében, 1972-ben Mák címmel komponált egy rockoperát, amelyet a gimnázium dísztermében, majd a Marczibányi téri művelődési házban nagyzenekarral, tánckarral és kórussal adtak elő.

Ének–magyar szakos tanári diplomát szerzett. Ő szerkesztette a Helikon kiadásában megjelenő sorozat egyik, Márai-publicisztikákat tartalmazó kötetét.

A rendszerváltásig tanított, majd az Új Magyarországnál és a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott. Tagja volt az MTI tanácsadó testületének, és munkatársa volt a Közszolgálati Közalapítványnak, főszerkesztője az Új Budának, az utolsó években pedig a Gondolát szerkesztette.

Utolsó szerzeményét a 2021-ben elhunyt Tihanyi Gellért klarinétművész gyászmiséjére komponálta.

Rovatok