Már 2020 óta ingyen kapják az általános és középiskolás diákok a tankönyveket, de az iskolakezdéshez egyéb kiegészítők, tanszerek beszerzésére is szükség van, ami a többgyermekes családok esetében akár százezer forintos kiadást is jelenthet.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke úgy becsüli, hogy a több gyermeket nevelők a magyar családok nagyjából 1 százalékát teszi ki, azaz körülbelül 300 ezren lehetnek. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint a gyerekek 25 százaléka ilyen családban nevelkedik.
A szülők többsége már nyár elején elkezdi az iskolakezdéshez szükséges eszközök, ruházat beszerzését, az akciókkal egyes termékeknél akár 15 százalékot is lehet spórolni
– fogalmazott Kardosné Gyurkó Katalin, akinek általános, közép- és főiskolás gyermekei is vannak, így szülőként minden iskolarendszerben van tapasztalata. A NOE vezetője szerint annak ellenére, hogy a tanévkezdésre való felkéeszülés a családi kasszát megterheli, több könnyebbséggel lehet számolni.
Az ingyenes tankönyvcsomag több mint tízezer forintos segítséget jelent, és idén is bíznak abban, hogy a múlt évhez hasonlóan egy héttel korábban, már augusztus végén megkapják a családi pótlékot. Az egyesület elnöke arról is beszélt, hogy az inflációs környezet miatt nagyjából 30 százalékos áremelkedésre számított, de meglepődve tapasztalta, hogy az irodaszereknél nem volt áremelkedés, sőt, egyes termékekhez még kedvezőbb áron hozzá lehet jutni, például a grafitceruza is olcsóbb lett. „Egy alsós tagozatos kezdőkészlet akár ötezer forintért is megvásárolható”– emelte ki. Ugyanakkor a tanszeralapcsomaghoz még hozzá kell számítani a ruházatot, az ünneplő öltözéket és legalább három pár cipőt, valamint a legnagyobb tételt jelentő iskolatáskát. Az intézmények külön elvárásai is hozzáadódnak ehhez, így két gyermeknél a tanévkezdés költsége meghaladhatja az ötvenezer forintot is.
A kisiskolások számára többfajta füzetet, számológépet, a technika- és rajzórákra például vízfestéket, színes ceruzákat és ollót kell szeptember 1-jéig beszerezni. Ez gyerekenként nagyjából 25 ezer forintos kiadást jelent
– részletezte az ötgyermekes édesanya.
Ha mindenből újat kell venni, akkor ez akár százezer forintos kiadást is jelenthet több gyermek esetében. Ez persze az átlagos igényű családokra vonatkozik, azoknál akik designer vagy márkás termékeket és mindenből újat vásárolnak, a kalkulált összeg többszörösét is kiteheti a tanévkezdés költsége.
A nagycsaládosok többségénél az idősebb testvérektől a kisebbek megöröklik a tolltartót, egyes tanszereket vagy az iskolatáskát. Vannak olyan gyerekek, akik jobban vigyáznak ezekre, főleg lányoknál fordul elő, hogy akár négy évig is jó állapotban marad az iskolatáska. Sok szülő a tavalyról megmaradt tanszerek további használatával spórol, és a ruházat kis testvérre való átörökítésével.
A közösségi együttműködésnek szintén nagy szerepe van, a nagycsaládosok sokszor egymást segítik ki a tanévkezdéshez szükséges eszközökkel, de akár gyerekük kinőtt, mégis kifogástalan állapotú ünneplőjével vagy iskolatáskájával is.
Gyurkó Katalin emellett azt is elárulta, hogy a nagycsaládosok visszajelzése alapján a legjelentősebb költséget elemiben az iskolatáska jelenti, amiből igen változók az árak. Egy jó minőségűt ritkán találni 10 ezer forint alatt, ami három gyerek esetén ugye már 30 ezer forint. Mint a NOE elnöke korábban elmondta, a gyermekcipők ára már tavaly szeptemberben 20 százalékkal emelkedett. Idén ugyan nem ekkora emelkedés, de KSH adatai szerint további 8 százalékkal kerül többe egyetlen pár 23-26-os cipő beszerzése a most következő tanévre.
Arról ritkán esik szó, hogy az általános iskolában ebből egyszerre három típus (benti-, kinti- és ünneplő) is kell. Ismerünk olyan kisfiút, akinek egy nyár alatt három méretet is nőtt a lába
‒ fejtette ki a NOE elnöke.
Akik gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, ilyenkor kapnak az előrehozott családi pótlék mellé rendkívüli támogatást, valamint az önkormányzat irodaszercsomaggal, utalvánnyal vagy pénzzel segítheti a diákokat. Ez nagyjából 5-20 ezer forintos összeget jelenthet egy családnak, amit szeptember 30-ig igényelhetnek. Akár az egyik szülő munkáltatója is adhat iskolakezdési támogatást, de Gyurkó Katalin szerint amióta cafeteria-rendszer van, kevés cégnél létezik ez a támogatási forma. Augusztusban ugyanakkor sok civil szervezet nyújt valamilyen segítséget a tanévkezdéshez. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete idén már 6. alkalommal szervez egy hazai üzletlánccal közös tanszergyűjtő akciót, tavaly 2500 családnak, több mint 9000 gyermeknek könnyítették meg ezzel az iskolakezdést.
(Borítókép: Frank Rumpenhorst / picture alliance / Getty Images)