Index Vakbarát Hírportál

Több mint 1,1 millió forintot kapart el egy lottózós, úgy gondolta, a nyereményből kifizeti

2023. augusztus 16., szerda 09:07

A Fonyódi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki körülbelül 1,5 millió forintot sikkasztott egy lottózóból.

A vádirat lényege szerint a nő egy lottózóban dolgozott, amikor anyagi nehézségei támadtak. A vádlott ezen úgy próbált meg segíteni, hogy 2021 decembere és 2022 májusa között 573 darab, összesen 1 120 00 forint értékű sorsjegyet kapart le anélkül, hogy azok ellenértékét kifizette volna, mivel abban bízott, hogy ilyen módon nagyobb összegű nyereményhez jut hozzá, és abból rendezni tudja a hiányt – közölte az ügyészség.

AZ ELKÖVETŐ AZÉRT, HOGY A CSELEKMÉNYÉT A MUNKÁLTATÓJA ELŐTT LEPLEZZE, A NYERETLEN SORSJEGYEKET MEGTARTOTTA, ÉS AZOKAT A LELTÁRJELENTÉSEKBEN MEGLÉVŐKÉNT TÜNTETTE FEL.

Az asszony ezen kívül a lottózó 2022. májusi forgalmából több mint 300 000 forintot elvett, így összesen csaknem 1,5 millió forintos kárt okozott.

A vádlott azonban a bűncselekmény felderítését követően együttműködött a nyomozó hatósággal, és az okozott kárt közvetítői eljárás keretében teljes egészében megtérítette.

Tekintettel azonban arra, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ezért az eredményes közvetítői eljárás alapján sem volt törvényi lehetőség az eljárás megszüntetésére, így az ügyészségnek vádat kellett emelnie a Fonyódi Járásbíróságon, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az asszonnyal szemben.

Rovatok