Index Vakbarát Hírportál

Az idei augusztus 20-i tűzijátéknál a Duna vizét is érdemes lesz figyelni

2023. augusztus 17., csütörtök 16:14

A szervezők és az emberek biztonságáért felelős szervezetek egyaránt felkészültek a Szent István-napi programokra – közölte az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs ülésén elhangzott értékelést Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a közösségi oldalán csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig megnézte a tűzijátékhoz szükséges rakétákat.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, a korábbi évekhez hasonlóan most is „nagyszabású programsorozattal ünnepeljük Magyarország születésnapját”, péntektől vasárnap estig 14 helyszínen több mint 200 ingyenes programmal várják az érdeklődőket, a kikapcsolódni és ünnepelni vágyókat.

Az államtitkár közölte: a Szent István-napi rendezvények központi helyszíne ezúttal is a főváros lesz. A hagyományoknak megfelelően lesz zászlófelvonás és tisztavatás a Kossuth Lajos téren, légiparádé a Duna fölött, szentmise és Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilikánál, a programsorozatra pedig a vasárnap esti fény- és tűzijáték teszi fel a koronát.

A politikus arról is írt, hogy Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án délelőtt Esztergomban mond ünnepi beszédet, délután pedig ugyanott átadja a Magyar Szent István-rend kitüntetést.

Nem csak az égre érdemes figyelni

Szentkirályi Alexandra a pirotechnikai eszközök egy részét bemutató videójában elmondta:

Bő félórás fantasztikus varázslatra kerül sor a Duna négykilométeres szakaszán, benne lézershow, drónshow, fényfestés, tűzijáték és egy izgalmas újdonság is lesz, amiért érdemes lesz a Duna vízfelületét is figyelni.

Az újdonságot azok a vízre ugró telepek jelentik majd, amelyek vörösen izzó szőnyegként úsznak le a folyón.

Kotasz Gergő, a tűzijátékot rendező NUVU Kft. sajtóreferense közölte, hogy a tűzijátéknál alkalmazott technológia egyre jobb, így a műsor is egyre látványosabb, idén 34 ezer effekttel készülnek.

A sajtóreferens a kormányszóvivő azon kérdésére, hogy honnan érdemes nézni a tűzijátékot, azt válaszolta, hogy a rakpartról, magaslatokról, de a műsor a televízió képernyője előtt is nagyon élvezetes látvány lesz, és egy része az agglomeráció magasabban fekvő területein is látható majd.

Rovatok