„A nemzeti ünnepek közül augusztus 20. talán a legkevésbé átpolitizált. 1956 vagy 1848 nyitottabb interpretációra ad lehetőséget, könnyebben aktualizálható egy politikai erő számára, elmondható, hogy az adott helyzetben hogyan értelmezik a szabadságot, a szuverenitást. Augusztus 20. viszont nem olyan történelmi eseményhez kapcsolódik, amelynek a jelentése könnyen aktualizálható” – fogalmazott lapunk kérdésére Mikecz Dániel.

A politológus megjegyezte, augusztus 20. azért is kevésbé átpolitizált ünnep, mert nyáron van, sokan inkább a nyaralással foglalkoznak, vagy a tűzijátékra asszociálnak, míg március és október politikailag aktívabb időszak.

Mikecz Dániel arra a kérdésünkre, hogy a nemzeti ünnepek kaphatnának-e a politikai törésvonalakat áthidaló funkciót, kifejtette:

Elvileg igen. A magyar politikai kultúra jellegzetessége, hogy a pártosság negatívan jelenik meg, a politikai közösségnek így természetes igénye van arra, hogy megélje az összetartozást.

Ezt a különböző politikai oldalak is megfogalmazzák, csak általában nem vonatkozik a szemben álló csoportra. Például a Fidesz esetében a nemzet a párt politikai elitje és támogatói között jelenik meg. A nemzeti hitvallásban megfogalmazták a pártokon átívelő együttműködés igényét, de ez nem feltétlenül foglalta magában a 2010 előtti politikai elitet, ami a mai ellenzéki elit jelentős részét adja.

A politológus végül kitért arra is, inkább a köztársasági elnök az, aki arra törekszik, hogy a pártokon és az ideológiai törésvonalakon átívelő gondolatokat képviseljen, elsősorban a szilveszteri beszédében.

„Nincs remény a közös ünneplésre”

Nagy Attila Tibor lapunk kérdésére kijelentette:

Magyarországon a nemzeti ünnepeket megette a politika. Mindig is így volt és a jövőben is így lesz. Kár másban reménykedni. Önmagában persze igaz, hogy a nemzeti ünnepek sosem választhatók el a politikától, hiszen az ünnepek által felidézett események is valamilyen politikai keretek között, illetve a meglévő keretek fellazításáról szóltak – lásd, forradalmak. Ám a 20. század tapasztalatai szerint a különböző ideológiájú rendszerek – dualizmus, Horthy-korszak, szocializmus, liberális magyar demokrácia (1990–2010) és a Nemzeti Együttműködés Rendszere (2010–) – a maguk szája íze szerint és a maguk érdekei alapján színezik ki a régen történteket. A különbség abban van, melyik rendszer mennyire hatékonyan és ügyesen tudja a maga javára és a tömegek számára is hihetően értelmezni a magyar nemzeti ünnepeket.

A politikai elemző azzal folytatta, ha az adott politikai rendszer autoriter vonásokat vett fel – erősen korlátozta a politikai váltógazdaság, vagyis a kormányváltás lehetőségét –, akkor az ellenzék a rendszeren kívül érezte/helyezte magát és a nemzeti ünnepekre való emlékezéskor ez befolyásolta mozgását.

Nagy Attila Tibor történelmi példákat is említett: „A szocializmus időszaka alatt nem volt jogi lehetőség a rendszertől eltérő nemzeti ünnepi megemlékezésekre, az 1980-as években a rendőrség több rendszerellenes ellenzéki megemlékezést feloszlatott. Amikor pedig 1989. március 15-én végre lehetőség volt március 15-e szabad megünneplésére, akkor az elmúlófélben lévő diktatúrával való szembenállás jelképeként az ellenzéki pártok jelentős része külön ünnepelt a hatalomtól, így tett a Fidesz is.”

Az 1989/90-es rendszerváltozás bekövetkezte a belpolitikai ellentétek kiéleződése, az urbánus-népi ellentét feléledéséhez vezetett, vagyis ekkor már a belpolitikai polarizáció tette lehetetlenné a nemzeti ünnepekre való közös emlékezést. A politikusok már ekkor sem bírtak ellenállni a nemzeti ünnepi rendezvények által biztosított megnövekedett figyelemnek és aktuálpolitikai vonatkozást is beleszőttek a beszédeikbe

– mutatott rá az elemző, hozzátéve: „Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester a »médiaháború« idején az egyik beszédében kifogásolta az MDF nyomulását és a sajtószabadságra veszélyesnek nevezte azt. A következő szűk két évtizedben a többi párt sem akart lemondani arról a vélt vagy valós előnyről, amelyet a nemzeti ünnepeken elmondott beszédek biztosítottak és az ellenfélről való megkülönböztetés célja érdekében fennmaradt a külön ünneplés.”

„Nem is tart igényt az ellenfeleivel való közös ünneplésre”

Nagy Attila Tibor úgy látja, a Nemzeti Együttműködés rendszere nem is tart igényt az ellenfeleivel való közös ünneplésre:

Különösen a március 15-i és az október 23-i nemzeti ünnepeknek van fontos szerepük a Fidesz ideológiájában, nevezetesen a szabadságért folytatott akkori küzdelmeknek a párhuzamba állítása zajlik a mostani kormányzat küzdelmeivel, amelyeket Orbánék az Európai Bizottság, Soros György és azok hazai támogatói ellen folytatnak. Ebben a narratívában az ellenzék nagy része Magyarország függetlenségét korlátozni kívánó erők szerepét játssza el – azaz politikai hazaárulást követnek el. Ez a fideszes/kormányzati kommunikáció nagyon következetes immáron bő egy évtizede, ebbe nem fér bele az ellenzékkel való közös ünneplés.

„Igaz, az ellenzék nem is tart igényt a hatalom birtokosaival való közös ünneplésre” – folytatta az elemző, arra emlékeztetve, hogy a baloldali, liberális pártok, valamint a „hozzájuk többé-kevésbé kötődő”, politikai szerepet vállaló néhány civil szervezet diktatúraépítéssel, a jogállamiság lebontásával vádolja a kormányt, ezért „az ő felfogásukból kiindulva egyenesen abszurd lenne a szabadságkorlátozó, demokrácialeépítő kormánypártokkal együtt ünnepelni. Láthattuk azt is, hogy a választások előtti március 15-i ünnep kiemelt jelentőségűvé válik, mind a Fidesz, mind az ellenzék számára, előbbi Békemenetet szokott szervezni, utóbbi pedig tavaly március idusán közös nagygyűlést, választási gyűlést rendezett.”

Nagy Attila Tibor arra is felhívta a figyelmünket, hogy „mind a NER, mind az ellenzék nagy részének ünnepeitől elkülönül az aktuális szélsőjobboldal – a 2010-es évek nagy részében ez a Jobbik volt, szerepét átvette a Mi Hazánk –, amelyik a nemzeti ünnepeket arra használja fel, hogy elhatárolódjon mind a Fidesztől, mind a baloldaltól”.

„Figyelemre méltó, hogy a NER nem tartja kiemelt ünnepnek ideológiai szempontból a magyar államiság ünnepét, augusztus 20-a inkább népszórakoztató jelleget ölt – tűzijáték és vásárok –, vagy a katolikus vallási érzületek megéléséről szól, ilyen a Szent Jobb-körmenet. Utóbbin már a NER előtt is többször megjelentek az állami vezetők és mostanában is így szokott lenni, amivel még inkább aláhúzzák a NER és a magyar katolikus egyház közötti politikai szövetséget” – vélekedett az elemző.

Nagy Attila Tibor elmondta azt is, szemben a németországi megemlékezésekkel, „a magyar politikában zajló kvázi »élet-halál harc« hat az ünnepekre is. A Fidesznél ezen ünnepek célja a mostani hatalom megtartása a nemzetáruló erők visszatérésének megakadályozása érdekében, a baloldali-liberális oldalon az ünnepek az orbáni diktatúra, a jogállamiság-leépítés ostorozásáról, választási fogásokról szólnak. A két hozzáállásnak nincs közös metszete. Látható tehát, hogy a magyar politika vérében van a nemzeti ünnepek külön ünneplése. Mindez gyengíti a magyar társadalom politikai összetartozását, ugyanakkor a különállásnak lehet pártpolitikai haszna, ezt eddig a legjobban a Fidesz, illetve Orbán Viktor tudta a maga javára fordítani. Nincs remény a közös ünneplésre.”

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. március 15-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)