Index Vakbarát Hírportál

Levelet írt Orbán Viktornak az Országos Roma Önkormányzat

2023. augusztus 17., csütörtök 12:53

A miniszterelnöktől kért segítséget az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), miután az utóbbi hónapokban csődközeli helyzetbe került.

Korábban írtunk arról, hogy technikai csőd fenyegeti az ORÖ-t, részben abból kifolyólag, hogy pert vesztettek a Belügyminisztériummal szemben első fokon, és több mint félmilliárd forintnyi támogatást fizethetnek vissza. Legutóbb arról számoltak be, hogy már a közgyűlés összehívására sem maradt pénzük.

Most Lakatos Oszkár, az ORÖ általános elnökhelyettese egy levet írt Orbán Viktornak, amelyben felsorolta a miniszterelnöknek azt, hogy a pénzhiány miatt mi mindent nem tudtak és tudnak megtenni. Az önkormányzat nem tudott megemlékezni a roma holokauszt emléknapjáról, nem tud eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségének, nem tudja fizetni hivatala, intézményei munkatársait és a külsős szakértőket, a rezsiköltségek kiegyenlítésére nincs fedezete, még a közgyűlés tagjainak tiszteletdíját sem tudja folyósítani – sorolta Lakatos Oszkár a levélben.

A Népszava szerint az elnökhelyettes amellett is érvelt, hogy a Belügyminisztérium évekkel később minősítette szabálytalannak a források felhasználását, és ezért kell most visszafizetniük a félmilliárd forintot. Szerinte a „költségvetési támogatások visszafizetésére vonatkozó minisztériumi igény egyértelműen törvénysértő, nyílt támadás a kormány döntése ellen”. 

Utalt arra is, hogy Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos több alkalommal kijelentette, hogy a nemzetiségi önkormányzatokat minden eszközzel megvédi. Lakatos Oszkár levelében azt írta: ennek alapján feltételezi, hogy ez Orbán Viktornak és kormányának is „eltökélt szándéka”. 

A roma nemzetiségi közfeladatok ellátására létrejött Országos Roma Önkormányzat az életben maradásáért küzd, amelyhez segítséget eddig senkitől nem kapott

– érvelt Lakatos Oszkár.

Majd arra kérte a miniszterelnököt, hogy akadályozza meg a támogatások visszafizettetését, segítsen helyreállítani az önkormányzat finanszírozását. Hangsúlyozta: a levele egy olyan „segélykiáltás”, melynek figyelmen kívül hagyása esetén az önkormányzat fizetésképtelen lesz, és „hosszú időre megszűnhet a cigányság e keretek közötti kultúrájának ápolása, kulturális autonómiájának megvalósulása, kollektív részvétele a közéletben, csorbulhat az önkormányzatisághoz való joga”.

Rovatok