Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely helyettese kiakadt a Lánchíd ünnepi lezárása miatt

2023. augusztus 18., péntek 05:55

Felháborodott hangvételű írást tett közzé Facebook-oldalán a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Tüttő Kata szerint nincs rendben, hogy az augusztus 20-i ünnep miatt lezárják a Lánchidat.

A főpolgármester-helyettes hétfőn kapott egy telefonhívást, hogy balesetveszélyes helyzet alakult ki, amikor a gyalogosok az úton sétáltak a Lánchíd gyalogosjárdáinak lezárása miatt.

A kormány hozott egy olyan döntést, hogy az állam díjmentesen használhatja, többek között, a Lánchidat is állami ünnepek alkalmával. Ezért jöttek, és úgy gondolták, hogy jó ötlet a nemrég a gyalogosoknak megnyitott járdákat egész hétre lezárni mindössze egy egyórás fényfestős programért

– közölte Facebook-bejegyzésében.

Mint írta, jelezték, hogy szerintük ez nem jó ötlet, emellett a szervezővel is megbeszélték, hogy a Lánchíd hétvégén a gyalogosoké lesz.

Véleménye szerint nincs rendben, hogy ígérgettek, de „egy vasat nem adnak” a híd felújításához, közben pedig „jönnek, lezárják, és sajátjukként használják” azt.

Rovatok