Index Vakbarát Hírportál

Mozgalmas a zöldhatár Szlovákia felé: csapatokban csempészik a bevándorlókat Magyarországról

2023. augusztus 18., péntek 20:32

Pest, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben kisebb-nagyobb csoportokban vonulnak át illegális bevándorlók a magyar–szlovák határon. A jelenség viszonylag újnak számít, hiszen eddig a migránsok Magyarország nyugati felén, elsősorban Ausztria felé igyekeztek elhagyni az országot. Szlovákiában – egy belügyi határozat szerint – a Malacka nevű településen hoznak majd létre tábort a többnyire muszlim bevándorlóknak.

Megjelentek az embercsempészek a szlovák határon is. Az Index olvasója fotót küldött, amint Cered nevű Nógrád megyei településen embercsempészek kísérnek át egy kisebb csoportot Szlovákiába. A szlovák határ gyakorlatilag a falu főutcájának, a Kossuth útnak a végén található.

Hiába járőröznek a rendőrök a határon

„Fél éve már rendszeresen tapasztaljuk, hogy 15-20 fős migránscsoportok megjelennek a településen és átgyalogolnak a határon Szlovákiába” – mondta az Indexnek Petrovics Ferenc.

Cered település alpolgármestere szerint az illegális bevándorlókat Szlovákiából nem toloncolják ki, hanem várják, fogadják és elszállásolják őket.

Az alpolgármester úgy véli, hogy hiába járőröznek a rendőrök a térségben, mert az embercsempészek figyelik őket, és csak akkor indítják útnak a csoportjaikat a határ felé, ha már tiszta a levegő.

Nem követtek el bűncselekményt, senkit sem bántottak a faluban

– mondta el Petrovics Ferenc, aki szerint az illegális bevándorlók szinte kivétel nélkül mindnyájan szírnek vallják magukat.

„Ha a rendőröknek sikerül a magyar oldalon begyűjteni őket, akkor visszatoloncolják az egész társaságot Szerbiába” – nyilatkozta az alpolgármester.

Sok bevándorló Kelet-Szlovákián keresztül jut el Nyugatra

Az Index információi szerint egyre nagyobb gondot okoznak az – elsősorban a Közel-Keletről érkező – illegális határátlépők. Leginkább az ország keleti felén, Pest, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből jutnak át akadálytalanul a szlovák oldalra.

A Magyarország déli – határkerítéssel megerősített – szakaszán, valamint a keleti, Romániával határos szakaszon beszivárgó migránsok egy jó része már nem Ausztrián, hanem szlovákián keresztül jutna el nyugatra.

„A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a jogellenes határátlépések megelőzésére és felderítésére” – nyilatkozta az Indexnek Király-Kollár Ramóna rendőrhadnagy. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hozzátette: a vármegye szlovákmagyar határszakaszain folyamatosak a rendőri ellenőrzések, kollégái a határ közvetlen közelében is teljesítenek járőrszolgálatot.

A határsértők elfogása érdekében munkatársaink rendszeresen szerveznek közös akciókat a szlovák hatósággal is

– tette hozzá Király-Kollár Ramóna.

Szlovákia nem toloncolja ki az illegális bevándorlókat

Denisa Bárdyová szlovák rendőrségi szóvivő nemrég azt nyilatkozta a TASR hírügynökségnek, hogy a rendőrség regisztrálja az illegális migránsokat a magyar határ menti térségekben. Mint fogalmazott: egyelőre jogellenes cselekedetet nem tapasztaltak a migránsok részéről. A szlovák rendőrség ennek ellenére növelte a járőröző rendőrök számát – számolt be erről a ma7.sk magyar nyelvű hírportál.

A Szlovákiában elfogott illegális migránsok többsége – mintegy 92 százaléka – szíriai állampolgárnak mondja magát.

A jelenlegi európai jogszabályok szerint a hazájukban dúló háborús konfliktusok miatt nem lehet kitoloncolni, sem pedig visszaküldeni őket

– magyarázta Bárdyová.

A nyáron a szlovákiai Malacka polgármestere, Juraj Říha közösségi oldalán publikálta, hogy az állam humanitárius központot szeretne létesíteni azoknak a migránsoknak, akik nem kérnek menedéket, de – különböző okok miatt – az állam sem fordíthatja őket vissza.

A polgármester szerint Roman Mikulec leköszönő belügyminiszter még a mandátuma lejárta előtt írta alá a humanitárius központ előkészítéséről szóló határozatot. A szlovák belügy azonban elfelejtette értesíteni erről Malacka önkormányzatát.

A ma7.sk portál szerint a város lakói azonban tiltakoznak a központ létesítése ellen, és egy petíciót juttattak el az új belügyminiszternek, Ivan Šimkónak, arra kérve őt, hogy töröljék a menekülttábor létrehozásáról szóló határozatot.

(Borítókép: Matt Cardy / Getty Images)

Rovatok