Index Vakbarát Hírportál

Szinte megfeleződött egyik kedvenc élelmiszerünk ára

2023. augusztus 18., péntek 17:41

A júliusi heves esőzéseknek köszönhetően szó szerint gombamód kezdett szaporodni a magyarok egyik kedvenc élelmiszere. Míg a nyár elején akár 7000 forintba is kerülhetett egy kiló vargánya, most 3-4 ezer forintért juthatunk hozzá egy kiló vadon termő gombához.

Az elmúlt hónapban a csapadékosabb időjárás megtette a hatását, aminek köszönhetően rengeteg gomba nőtt a zalai és a vasi erdőkben, ez pedig a gombászok munkakedvét is meghozta. 

A HellóVidék.hu interjújából kiderül, hogy a nyár elején a helyi erdőkben alig volt gomba, így például a vargánya kilóját 6-7 ezer forintért is kínálták a piacon. 

Azóta, hogy az ország egyes vidékein már tömegesen bújnak elő, a nagyobb kínálat mellett pedig az ár is jelentősen csökkent: a piacokon 3000-4000 forintért is hozzá lehet jutni egy kiló vadon termő gombához.

Vigyázzunk azért, milyen minőségben (nem túl öregek-e) mit veszünk, és azzal is, valóban vargányát vásároltunk-e. De az is biztos, ha valóban vargányát sikerül találnunk vagy vennünk, és most, a nyári kánikulában, még időben leszárítjuk, tényleg jól járhatunk. A vargánya ára szárítva ugyanis 40–50 ezer forintba is belekerülhet

– figyelmeztetett a portál által megkérdezett szombathelyi gombász.

Rovatok