Index Vakbarát Hírportál

Meggyilkolta az apját, majd hajléktalansegítő lett egy magyar nő

2023. augusztus 19., szombat 09:31

2008 nyarán végzett édesapjával az akkor 16 éves Gy. Renáta, édesanyja és akkori udvarlója segítségével. Különös kegyetlenséggel végeztek a férfival, amiért Renáta hosszú időt töltött börtönben. Tizenöt évvvel később a nő a Máltai Szeretetszolgálat egyik intézményvezetője lett.

2008 júliusában követte el édesapja horrorisztikus meggyilkolását Gy. Renáta. A Blikk értesülései szerint, először leitatták, majd feszítővas segítségével verték agyon a férfit édesanyjával. A lány később kést is ragadott, és nyakon szúrta vele az apját. Végül, a már előre megásott sírgödörhöz vitték és beledobták az édesapát,

aki ekkor még életben volt. 

Ezt követően a nyomok eltüntetésén szorgoskodtak, több napon keresztül takarították a gyilkosság helyszínét, megszabadultak összevérezett tárgyaiktól, majd elköltöztek otthonukból. 

Úgy gondolták megúszták az esetet, azonban a lány akkori kedvesének édesapja elárulta tettüket a rendőrségnek. A bíróságon Renáta azzal magyarázta a történteket, hogy édesapja durván bánt vele és édesanyjával, többször is szexuálisan molesztálta a fiatal lányt és a gyilkosság éjszakáján is tett erre próbálkozásokat. A bíróság nem hitt nekik, és 11 évre elítélte Renátát valamint öt másik tettestársukat. 

A lány végül feltételesen büntetése vége előtt jóval kiszabadult a börtönből és teljes személyiségváltáson ment keresztül. Renáta, már hét éve dolgozik a Máltai Szeretetszolgálatnál, egy ideje intézményvezetői pozícióban.

Megszerezte diplomáját és bebizonyította, képes és alkalmas magas szintű segítőmunka végzésére

– nyilatkozta Romhányi Tamás, a Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

Bele a börtönben egy férfiba, aki meggyilkolta a barátnőjét 

Renáta börtönévei alatt a szerelemre is rátalált, Nándor személyében. A férfi 17 évesen került börtönbe, miután ötvennégy késszúrással végzett barátnőjével. 

A fiatalok ugyan a rácsok mögött elszeparálva töltötték le büntetésüket, ünnepnapokon és egyéb programokon találkozhattak, valamint szabadulásukat követően is folytatták kapcsolatukat. Ma már egy gyermekük is van  írja a Blikk.

Rovatok