Index Vakbarát Hírportál

Videón a délelőtti magyarországi földrengés, amelyet több erős utórengés is követett

2023. augusztus 19., szombat 20:15

A megszokottnál jóval nagyobb földrengést lehetett észlelni Magyarország déli felén szombat délelőtt. Ennek pedig az utórengései is megérkeztek délután, amelyek ugyancsak viszonylag erősek voltak. Azóta pedig már több videó is kering az interneten a földrengésről.

A szombat délelőtti, leginkább Békés vármegyét érintő földrengések közül a legerősebb Szarvas és Kondoros között volt (4,1-es magnitúdó). Emellett Békéscsabán, Orosházán, Mezőtúron, Gyomaendrődön is lehetett állítólag érezni, de volt, aki azt írta, hogy még az ezektől valamivel távolabb lévő Szegeden is észlelte.

Ugyanakkor folyamatosan újabb és újabb utórengések történnek Békés megyében Kondoros–Gyomaendrőd–Szarvas térségében.

Az utórengések közül az eddigi legerősebbek 17:54 és 18:20 perckor pattantak ki, kezdeti becslések szerint 3,8-as magnitúdóval – közölte az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Mint kiderült, azóta is érkeznek a bejelentések, melyek szerint az utórengések egy része is érezhető. A következő napokban még megemelkedett aktivitás várható a térségben.

Emellett sokan számoltak be arról is, hogy megmozdultak a házukban bútorok, csörömpöltek a szekrényben a tányérok. Sőt, Csabacsűdön tetőről lehulló cserepekről is érkezett beszámoló, ahonnan videót is kapott az Időkép.

Rovatok