Index Vakbarát Hírportál

Túrázás közben halt meg a párizsi Notre-Dame újjáépítését irányító francia tábornok

2023. augusztus 19., szombat 15:40

Jean-Louis Georgelin tábornok, a francia hadsereg egykori vezérkari főnöke irányította a párizsi Notre-Dame-székesegyház felújítási munkálatait. Emmanuel Macron francia elnök szerint a nemzet az egyik nagy katonáját veszítette el.

A tábornokot 74 éves korában a délnyugat-franciaországi Pireneusokban tett túra közben érte a halál péntek este – közölte a helyi ügyészség az AFP francia hírügynökséggel szombaton.

Jean-Louis Georgelin tábornok halálával a nemzet egyik nagy katonáját veszíti el, Franciaország az egyik nagy szolgálóját, a Notre-Dame pedig az újjászületésének a vezetőjét

– írta Emmanuel Macron francia elnök az X mikroblogportálon közzétett rövid üzenetében.

Nem fogja látni az újjáépített Notre-Dame-ot

A 2246 méter magasan lévő estagnous-i menedékház őre riasztotta péntek este a magashegyi csendőrséget, hogy az egyik túrázó nem tért vissza – közölte az ügyészség, hozzátéve, hogy a nyomozás elsődleges adatai szerint a tábornok egyedül túrázott.

A csendőrök helikopterrel közelítették meg a helyszínt, és holtan találtak rá a tábornokra. Az ügyészség nyomozást indított a haláleset ügyében, a legvalószínűbbnek a balesetet tartják.

A tábornok halálhírére számos más politikus is reagált.

Négy év óta az utolsó harci küldetésének élt, a párizsi Notre-Dame újjáépítésének. Nagyon sokat köszönhetünk neki

– jelentette ki Rima Abdul Malak kulturális miniszter. Sébastien Lecornu védelmi miniszter szerint „Jean-Louis Georgelin a lojalitás és az elkötelezettség megtestesítője volt. „Nem fogja látni az újjáépített Notre-Dame-ot, az utolsó projektjét” – írta a miniszter az X-en. A Notre-Dame-ot 2019. április 15-én sújtó tűzvészt követően Emmanuel Macron őt választotta a műemlék újjáépítésének irányítására és a rendkívül bonyolult építkezés levezénylésére.

Egy ötcsillagos tábornok pályája 

„Az év végére ismét ott látjuk Párizs egén a huszártornyot” – mondta Georgelin tábornok idén júliusban, nem egészen egy hónappal a halála előtt, az első szint szerelésének kelet-franciaországi főpróbáján.

Jean-Louis Georgelin 1948. augusztus 30-án született a délnyugat-franciaországi Aspet-ben, a saint-cyri katonai akadémia hallgatója, majd – Jacques Chirac elnöksége idején, 2002-ben – a köztársasági elnök különleges vezérkari főnöke (a hadsereg vezérkari főnöke után a második legmagasabb rangú katonatiszt) volt.

Az ötcsillagos tábornok 2006 és 2010 között a hadsereg vezérkari főnökeként elefántcsontparti, afganisztáni, balkáni és libanoni katonai műveleteket felügyelt.

Rovatok