Elképesztő felvételek láttak napvilágot Budapesten. Egy sofőr több veszélyes manővert is bemutatva, a piroson áthajtva került meg egy HÉV-et, majd a következő piros lámpánál már tökéletesen megállt az üres kereszteződésben.
Egy másik autós fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Csepelen, a Szent Imre téren, amelyen hajmeresztő mutatványt csinált egy autós.
Jobbra kanyarodó sávból, a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott. A következő lámpánál már nem volt neki olyan sietős
– írta a videó készítője a BpiAutósoknak.
A vasúti átjáróban jól láthatóan pirosra váltott a lámpa, ezért a kamerás kocsi is megállt még a zebra előtt. A videó főszereplője azonban nem állt meg, hanem egy veszélyes manőverrel kerülte ki a HÉV-szerelvényt.
Ezután pedig rendhagyó módon megállt a piros lámpánál úgy, hogy közben az úton jól látható módon senki sem volt.