Index Vakbarát Hírportál

Őrjöngve verte szét a rohamkocsit egy tatabányai mentős

2023. augusztus 21., hétfő 10:01

A tatabányai mentőállomáson parkoló rohamkocsiban okozott súlyos károkat egy fiatal mentős. A több hónappal ezelőtti esetet most Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is megerősítette, hozzátéve: a rongálás résztvevőit azóta elbocsátották.

Több mint húszmillió forintos rohamkocsit vert szét egy mentős a tatabányai mentőállomás udvarán. A dolgozók videót is készítettek az esetről, ahol hallatszik, hogy rongálásra buzdítják a megvadult férfit – közölte a Blikk.

A laphoz eljuttatott felvételen a mentős őrjöngve szalad neki a rohamkocsi ajtajának, emellett egy hordággyal is beveri az autó szélvédőjét. A mentőszolgálat egyik munkatársa az oldal szerkesztőségének elmondta, hogy a videón látható férfi tombolása az egész mentőkre nézve megalázó, hiszen a munkaeszközük meggyalázásáról van szó. Mint mondta, sajnos voltak olyanok is, akik viccesnek találták a felvételt.  

Az egész mentőszolgálatot járatták le otrombaságukkal

– nyilatkozta a lapnak Benke Dénes nyugalmazott mentőápoló. Hozzátette, hogy még soha nem hallott eddig olyan esetről, ahol szándékosan megrongálták volna a rohamkocsit.

„Sajnos nem megrendezett filmfelvétel”

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a lap kérdésére megerősítette, hogy a megbotránkoztató videó „sajnos nem egy megrendezett filmfelvétel”.

Mint írták, a rongálás résztvevői ellen fegyelmi eljárást indítottak, és azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyukat. A mentőautóban körülbelül 150 ezer forintos kárt tettek, amit meg kell téríteniük.

Horváth László budapesti büntetőjogász szerint a három férfinak szerencséje volt, hogy az OMSZ házon belül megoldotta az ügyet, és nem kellett bíróság elé állniuk. Megjegyezte, hogy a szándékos rongálás bűncselekménynek számít, ráadásul a mentőautó szétverésének egy morális oldala is van.

Rovatok