Index Vakbarát Hírportál

Elegük lett a lopásokból, faluőrséget hoztak létre egy Somogy vármegyei kistelepülésen

2023. augusztus 21., hétfő 10:28

Az elmúlt időszakban több betörés és lopás is történt egy dél-somogyi kistelepülésen, Homokszentgyörgyön. A helyiek a helyzetet megelégelve folyamatosan járőröző faluőrséget hoztak létre, az önkéntes akció jótékony hatásai pedig már érződnek.

Folyamatosan járőröző faluőrség jött létre Homokszentgyörgyön, miután a dél-somogyi kistelepülésen az elmúlt időszakban több betörés és lopás is történt – írja a sonline.hu. A lap megkeresésére a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság annyit közölt: az elmúlt két hétben két tulajdon elleni bűneset is előfordult a településen.

Az újonnan alakult faluőrségről bővebb információval végül csak a polgármester, Czinke János tudott szolgálni. Ő azt mondta:

nagyjából százan fogtunk össze, hogy segítsünk a közbiztonság fenntartásában a rendőrségnek.

Hozzátette: mindezt éjszakánként, jogszabályi keretek között teszik, és az önkéntes akció jótékony hatása már érződik is, ugyanis a járőrözés kezdete óta csökkent a bűnesetek száma.

Rovatok