Index Vakbarát Hírportál

Az Unicredit 8,8 milliárd forintot zárolt egy magyar férfi számláján

2023. augusztus 22., kedd 07:46

Kellemetlenül indult Fehér Tibor egyik napja, ugyanis reggel arra lett figyelmes, hogy bankja 8,8 milliárd forintot zárolt számláján. Telefonon és személyesen is felkereste a bankot. A férfi azóta visszakapta pénzét.

Vélhetően Fehér Tibor a leginkább eladósodott magánszemély Magyarországon, ugyanis a férfi bankszámlája 8,8 milliárd forintos mínuszban van. Tudomása szerint nem tartozik senkinek, egyik nap azonban arra ébredt, hogy ezt a tekintélyes mennyiségű összeget zárolták a számláján.

Három hónappal ezelőtt nyitottam a számlát az Unicredit banknál. Nem volt rajta soha nagy forgalom, havonta 200 ezer forint érkezett rendszeresen egy cégtől, illetve két átutalás magánszemélyektől. Összesen 1,1 millió forint volt rajta, amikor két héttel ezelőtt egy átutalást akartam intézni, de valahogy nem sikerült

– mesélte a Blikknek.

Később felhívta a bankot, de csak annyit tudott kideríteni, hogy zárolták a számláját. Később további nyolc alkalommal telefonált, de érdemi sikert akkor sem ért el, így inkább személyesen kereste fel a fiókot.

Akkor meghűlt benne a vér: azt látta, hogy a számlája 8 887 777 260,63 forintos mínuszban van.

Személyesen is csak annyit tudtak neki mondani, hogy valószínűleg technikai hiba történt, hozzátéve, a banknál töltött évtizedek alatt még senki nem találkozott ilyesmivel. 

Hiába kérdezte a pénzintézetet, konkrét határidőt sem tudtak neki arra mondani, hogy milyen gyorsan vizsgálják ki az esetét. A férfi szerencséje, hogy van egy másik számlája is egy másik banknál, amelyen még van némi pénz.

Leginkább a tehetetlenség érzése nehezíti meg a helyzetemet, de hosszabb távon a családom jóléte is veszélybe kerülhet a hiányzó összeg, a folytonos idegeskedés és a feszültség miatt

– mondta a lapnak a férfi.

„Amennyiben az ügyfelünk panaszt tett, úgy azt – a vonatkozó szabályoknak megfelelően – kivizsgáljuk, ügyfelünket pedig, az előírt határidőt betartva, értesítjük” – válaszolta a lap megkeresésére az Unicredit bank sajtóosztálya.

Visszakapta a pénzét

A portál újabb cikket írt, amelyben arról számoltak be, hogy Fehér Tibor visszakapta a pénzét.

Még aznap este, hogy lapjuk megkereste az Unicredit bankot, eltűnt a zárolás, az egyenlegem 0 forint lett. Reggelre pedig visszaállt az eredeti számlaegyenleg, igaz, utalni még mindig nem tudok róla

mondta Fehér Tibor.

Rovatok