Ötven kilogramm, hat és fél millió forint értékű fogyasztási dohányt találtak egy férfinál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen – közölte a hatóság bevetési igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Ötven kilogramm, hat és fél millió forint értékű fogyasztási dohányt találtak egy férfinál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen – közölte a hatóság az MTI-vel.
Juhászné Prantner Etelka közleményében azt írta, a pénzügyőrök a dohányföldek körüli járőrözésen figyeltek fel egy személyautóra, amelynek sofőrje – meglátva őket – menekülni kezdett.
Alig nyolcszáz méter után azonban mégis megállt, az autó átvizsgálásakor az első és hátsó ülések között, egy fekete zsákban találták meg a dohányt. A középkorú férfi azt mondta, hogy azt egy ismeretlentől vásárolta – ismertette a sajtóreferens.
A pénzügyőrök az adózatlan dohányt lefoglalták, majd jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak – tette hozzá.