Index Vakbarát Hírportál

Súlyos összeggel tartoznak az új igazságügyi miniszternek

2023. augusztus 23., szerda 12:18

Tuzson Bence vagyonnyilatkozatát is közzétették a kormany.hu oldalon, ezek alapján a tárcavezetőnek több mint ötvenmillió forinttal tartoznak.

Jelentős megtakarításokat tudhat magáénak Tuzson Bence, az új igazságügyi miniszter, aki a távozó Varga Judittól vette át a tárca vezetését még augusztus elején. Most a kormany.hu oldalra felkerült a miniszter vagyonnyilatkozata, amelyből kiderült, hogy a politikus több tisztséget is viselt, de eddig csak az államtitkári és országgyűlési képviselői munkájáért vett fel juttatást.

Több cégben is érdekelt Tuzson Bence

Ugyanakkor elnök a Magyar Műugró Szakszövetségben, és több kft.-ben is tag, így a Beta Consulting Kft.-ben, a Tuzson Kft.-ben és a Lessenga Kft.-ben egyaránt van érdekeltsége. Ezeket viszont díjazás nélkül végzi.

Az új igazságügyi miniszternek három ingatlanban is van tulajdonrésze: egy mátraszentimrei 47 négyzetméteres üdülőnek részben, egy szintén mátraszentimrei beépítetlen területnek pedig 1/1-ben tulajdonosa. 

Felerészben pedig egy 112,25 négyzetméteres tihanyi hétvégi házat is birtokol, ami egy 1549 négyzetméteres telken áll.

A tárcavezető számottevő megtakarítással rendelkezik: befektetési jegyben 33 millió forintot, állampapírban pedig 13 millió forintot tart, de 17 820 forintnyi részvénye is van. Készpénzben a vagyonnyilatkozat leadásakor 5,1 millió forintot tartott, míg folyószámlán kicsivel több mint 7 millió forintot, illetve szintén bankban nem egészen 5 millió forintot, ez utóbbit devizában.

Tartoznak az új miniszternek

Jelentős összeggel tartoznak ugyanakkor neki más szerződés alapján: összesen 54 millió forinttal. Ő maga pedig 5,5 millió forinttal tartozik hitelintézeteknek.

Tuzson Bence vagyonnyilatkozata végén azt is feltüntette, hogy gyermekei önálló vagyonnal nem rendelkeznek.

Rovatok