Index Vakbarát Hírportál

IDEA Intézet: Most először csökkent a Fidesz támogatottsága idén

2023. augusztus 24., csütörtök 08:16

Az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából úgy tűnik, hogy idén most először csökkent a kormánypártok népszerűsége. Azonban az ellenzéki pártok nem tudták érdemben növelni támogatottságukat, így kérdéses, mennyire tartós a Fidesz visszaesése – derült ki az intézet közleményéből.

Az IDEA Intézet 2023. július 28. és augusztus 9. között készített reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményei alapján a legutóbbi vizsgálati időszakhoz képest az idei évben először csökkent némileg a kormánypártok népszerűsége.

Ez azt jelenti, hogy a politikai uborkaszezon közepén, hosszú idő után újra 30 százalékos szint alá esett a kormánypártok támogatottsága.

Augusztus elején a felnőttek 27 százaléka szavazott volna a Fidesz–KDNP-re, ami a teljes népesség körében a párt támogatottságának 3 százalékos, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 2 százalékos visszaesését jelenti az előző hónaphoz képest.

Ezzel együtt, ha 2023 júliusában parlamenti választásokat tartottak volna Magyarországon, a Fidesz–KDNP győzelmét továbbra sem veszélyeztette volna az ellenzék.

A kormánypártoknak legfeljebb a kétharmados többség megszerzésével kapcsolatban lettek volna nehézségei.

Épül az új ellenzék?

A második legerősebb pártra, a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 12 százaléka szavazott volna egy nyári választáson, ami a biztos szavazó pártválasztók között 20 százalékos szavazati arányt jelentett volna.

Ezen kívül még a Mi Hazánk, a Momentum és nagy valószínűséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is átlépte volna az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

A Fidesz–KDNP-szavazók aránya jelentős mértékben, mintegy 8 százalékponttal csökkent a teljes népesség körében 2022 júliusa óta.

A Jobbik, Párbeszéd, LMP pedig 1-2 százalék körül mozog.

A bizonytalanok tábora nőtt

A párt népszerűségének visszaesése azonban elsősorban 2022 közepén és második felében volt megfigyelhető, ezt követően, nagyjából az idei év elejétől 30 százalékos szint körül stabilizálódott. Az utóbbi 3-4 hónapban pedig szinte egyáltalán nem változott.

De az intézet közleményében kiemelte, hogy a következő 1-2 hónap adatai alapján lehet majd eldönteni, trendfordulóról, vagy csak pillanatnyi visszaesésről van szó. 

Az biztos, hogy a kormánypártok népszerűsége, éves szinten legalábbis, mindenképpen csökkent 2022 nyara óta.

Azonban egyik ellenzéki  pártnak sem sikerült növelnie saját táborát, a Fidesz–KDNP-ben elbizonytalanodó, esetleg  elpártoló szavazók főleg a politikai preferenciáik szempontjából bizonytalanok táborához csatlakoztak.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2023. július 28. és augusztus 9. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, iskolai végzettség, életkor, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt.

Rovatok